2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF

Kultúra

Elhunyt Kulcsár Imre
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kulcsár Imre Déryné-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja életének 78. évében, 2012. november 28-án elhunyt. Kulcsár Imre 1934. június 2-án szüle…
Tudomány Ünnepe Miskolcon
„A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein”  című TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 számú projekt keretében a Tu…
Tudomány ünnepe – záróesemény
„Gróf Széchenyi István 1825. november 3-án, az országgyűlés ülésén birtokainak - később 60.000 forintban megállapított - évi jövedelmét a Tudós Társaság céljaira kötötte le. A Magyar Tudományos Akadém…
Díjátadóval egybekötött hangverseny
A Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évadban megrendezi ifjúsági hangversenyeit, melyet évente több ezer diák látogat. A koncertekhez kapcsolódóan a zenekar online zenei kvízjátékot szervez, mely a z…
PREMIER-HÉTVÉGE a Miskolci Nemzeti Színházban
Négy játszóhely, négy bemutató Györgyi Anna először játszik Miskolcon, Görög László először látható a miskolci Nemzetiben igazi prózai szerepben, Kocsis Pál először próbál ebben évadban. Mindhárman A …
Új labor a Hermannak
" A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban" című projekt nyitó rendezvénye lesz a Herman Ottó Gimnázium nagytermében pénteken. …
A Tudomány Ünnepe
A Miskolci Egyetem BTK Modern Filológiai Intézete és Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszéke a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága Nyelvtudományi Munkabizottságának é…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés