2026. 11. 2. hétfő

Achilles

1 EUR 366 HUF
1 GBP 439 HUF

Kultúra

Jótékonysági előadás a MŰHÁ-ban
2016. június 10-én 18 órai kezdettel, a miskolci Művészetek Háza-ban,  neves vendégművészek közreműködésével: a „Nejem a Net-en” című – kétfelvonásos vígjáték (Csak felnőtteknek!) című jótékonysá…
Pünkösdi vonatozások Pálházán
Rendhagyó módon, két kisvasúti programmal vártuk az érdeklődőket pünkösd vasárnapján Pálházára.  A Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány - az ÉSZAKERDŐ Zrt. közreműködésével -második alkalommal indí…
KIP Nap a Miskolci Egyetemen
A 2015 decemberében felavatott Miskolc-Hejőkeresztúri KIP Regionális Módszertani Központ vendége volt 2016. május 13-án Rachel Lotan, a Stanford Egyetem nyugalmazott professzora, aki a Komplex Instruk…
Hon- és nyelvismereti verseny Széphalmon
A Sátoraljaújhelyi Rotary Klub május 7.-én idén is megrendezte  a Magyarországon tanuló rotarys cserediákok országismereti és magyar nyelvi versenyét. Az idei találkozó a hatodik volt a sorban,…
Kiállításon elevenedik meg a Hidegháború
Kiállításon elevenedik meg a Hidegháború „Hideg Háború – a megosztott világ rövid története”címmel nyílt meg 2016. május 11-én a mintegy 300 fotót és dokumentumot bemutatóvándorkiállítás,amely 2016. m…
Via Carpatia közgyűlés Kassán
Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Kassa megye által alapított Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás közgyűlése Kassán tartotta soron következő ülését. Megyénket…
A mentők napjára
A Jobbik köszönti az Országos Mentőszolgálat dolgozóit a mentők napja alkalmából. 1887. május 10-én, 129 évvel ezelőtt dr. Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére alakult meg a Budapesti Ö…
Hideg háború…
2016. május 11-én (szerdán) 11:00 órától „Hideg Háború – a megosztott világ rövid története” címmel egy mintegy 300 fotót és dokumentumot bemutató vándorkiállítás nyílik meg a Miskolci Egyetem főbejár…
Gazdaság versus lakosság… az egyetemen
"GAZDASÁG vs. LAKOSSÁG Érdekérvényesítés és konfliktuskezelés az Európai Unióban és Magyarországon" címmel nemzetközi konferenciát tartott 2016. május 6-án a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Ka…

Legutóbbi bejegyzések

Zsófia-kilátó webkamera

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés