2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Via Carpatia közgyűlés Kassán
37382

Via Carpatia közgyűlés Kassán

Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Kassa megye által alapított Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás közgyűlése Kassán tartotta soron következő ülését.

Megyénket a találkozón Török Dezső a közgyűlés elnöke és Dr. Kovács János megyei főjegyző, míg partner megyénket dr. Zdenko Trebuľa a Kassa megyei közgyűlés elnöke és Zakariás István alelnök képviselte.

Török Dezső az ülés megnyitását követően ismertette a közgyűlés elé kerülő napirendi pontokat, majd felkérte Orbán Máté Juliannát a csoportosulás igazgatóját az egyes előterjesztések ismertetésére. A második negyedéves közgyűlés időpontjából adódóan a meghozott döntések egy része a csoportosulás gazdálkodását érintették, így elfogadásra került a 2015. évre vonatkozó pénzügyi beszámoló és jelentés, továbbá a független könyvvizsgálói jelentés, amely utóbbi a törvényeknek és a szabályszerű könyvelésnek való megfelelést tartalmazta.

A közgyűlés döntött a csoportosulás szervezeti felépítésének megváltoztatásáról is, amely azért szükséges, mert az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül a Kis Projekt Alapban menedzsmenti feladatokat fog ellátni.

Az igazgató asszony részletesen tájékoztatta a jelenlévőket a társaság hazai-és Európai Uniós forrásokra már benyújtott és a közeljövőben benyújtásra kerülő pályázatainak állapotáról. Ismertette továbbá a közgyűlések által korábban elfogadott határozatokban foglaltak végrehajtását.

A megyék képviselőinek együttműködését, misem bizonyítja jobban, hogy a közgyűlés mind a 12 napirendi pontját elfogadták és elismerően szóltak a közös munka eredményeiről.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés