2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
Royal mandala

Royal mandala

Royal mandalaEgyedülálló Európában: misztikus képek búzadarából

Mama! Hát ez mandala! – mondta Laura a nagymamának

A sajószentpéter Tölczéki Ferencné nem rendelkezik jó kézügyességgel, ezért körzőt, vonalzót használ a rajzoláshoz.  Mintegy hat éve úgy gondolta, ábráit megtölti búzadarával. Akkor még nem tudta, hogy alkotásai a mandala kategóriába tartoznak, míg unokája, Laura nem közölte vele.

Az amatőr képzőművésszé vált nyugdíjas asszony festőfeleség volt, férjének 32 darabból álló bányászsorozata egyedülálló a maga nemében. Edit unalmában kezdett alkotni, és már száznál több mandala került ki a keze alól.

– Most már tudom, hogy tibeti és indiai vallási kultúrákhoz köthető amit csinálok, bár mitológiával soha nem foglalkoztam. Autodidakta módon kezdtem el a munkát, ami megnyugtatott, a kész mandalák között pedig hihetetlenül jól éreztem magam – meséli az alkotó.

Férje kiállításain is megjelentek a képei, Imregh Géza egyetemi tanár pedig tudatta vele: Európában egyedül ő készít búzadarából mandalát, méghozzá hét színben, a fehértől a négerbarnáig. Színezéket nem alkalmaz, a színeket pörköléssel éri el. Megtudta: ábrázolásai egy magába forduló ember önvallomása. A készítéshez A/4-es rajzlapot, tapétaragasztót és grízt használ, az ábrák pedig „maguktól” jönnek.

A mandala eredetileg a hindu és buddha hithez kötődött, és készül színezett kőzúzalékból, homokból, illetve magvakból. Alkotói a kör, négyzet és más sokszögek, amelyek együttese kiváló meditációs eszköz. A sárga szín barátságosságot és intelligenciát, a barna stabilitást és tudatos környezethez kötődést jelent. Így tudta meg Tölczéki Ferencné, hogy akaratán kívül készített magáról egy belső jellemzést.

 

Kovács I.

Royal mandala Royal mandala
Royal mandala Royal mandala

 

Royal mandala Royal mandala

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ünnepi Könyvhét
Egy tűt nem lehetett volna leejteni ma az Ünnepi Könyvhéten, Budapesten a Vörösmarty téren. Több száz kiadó, több ezer ember, több tízezer könyv bi…

További cikkek