2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Ez a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet Magyarországon: mindössze egy nyert Business Superbrands díjat

Ez a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet Magyarországon: mindössze egy nyert Business Superbrands díjat

 
A világ több mint 90 országában díjazza a legkiválóbb fogyasztói márkákat a Superbrands, a legeredményesebb üzleti márkákat pedig a Business Superbrands. Szakmai szervezet az idei díjazottak sorában mindössze egy van. Ezzel pedig a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kiérdemelte azt, hogy 2024-ben a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet lehessen Magyarországon.
 
A Superbrands Programot Nagy-Britanniában hozták létre még a 90-es évek derekán, magyarországi története pedig 2004-ig nyúlik vissza. A hazánkban is nagyra tartott, közismert elismeréssel azokat a márkákat díjazzák, amelyek kiemelkedően sikeresek és eredményesek. A márkák szerepe manapság jelentős, hiszen segíthetik például a fogyasztókat, felhasználókat, vagy adott esetben egyéb piaci szereplőket eligazodni a megannyi szolgáltató és gyártó között. Ezáltal egy-egy erős brand kiemelkedhet a többi, hasonló közül. Az üzleti (B2B) szektor legerősebb márkáit is értékelik. Azokat, amelyeknek elsődleges célcsoportja nem feltétlenül közvetlenül az fogyasztó, a Business Superbrands Program emeli ki.
 
Business Superbrands 2024 díjat nyert a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE)
 
2024-ben egyetlen egy szakmai szervezet (egyesület/szövetség/társaság) részesült Superbrands/Business Superbrands elismerésben hazánkban, ezzel pedig a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) kiérdemelte azt, hogy a legerősebb márkával rendelkező szakmai szervezet lehessen Magyarországon.
 
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük a Business Superbrands 2024 díjat. Ez az elismerés igazolja, hogy munkánk és elkötelezettségünk a magas színvonalú szolgáltatások iránt elismerést nyert szakmai körökben is” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke. Hozzátette: ez az eredmény a tagjaink és partnereink támogatásának köszönhető, akik nélkül ez nem lett volna lehetséges.
 
A szakmai szervezet az elmúlt években számos innovatív programot és kezdeményezést indított el, amelyek célja a logisztikai szektor fejlesztése, valamint a szakmai tudás bővítése. Kiemelten fontosnak tartják a szakmai képzések és workshopok szervezését, amelyek révén a logisztikai szakemberek naprakész ismeretekhez juthatnak. 
 
„A Business Superbrands díj elnyerése új lendületet ad számunkra, hogy tovább folytassuk munkánkat a logisztikai iparág fejlesztéséért és a magas színvonalú szolgáltatások nyújtásáért” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán.
 
A szakmai szervezetnél elkötelezettek abban, hogy még több vállalkozást és szakembert támogassanak, valamint hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp