2024. 10. 9. szerda

Dénes
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » 20 kilót fogyott Peller Károly

20 kilót fogyott Peller Károly

Az utolsó pillanatban változtatott életén Peller Károly. Előszőr a térdei mondták fel a szolgálatot, aztán cukorbeteg lett. Hét évig rombolta a szervezetét, de idén tavasszal még éppen, hogy időben változtatott. Villámsebességgel 20 kilót fogyott, ahogy mondja, egy öko-sci-finek is tekinthető eljárás segítségével. Az eredmény és látottak őt igazolják, jobban érzi magát, mint valaha. 
„Legutóbb 2017-ben volt egy nagy fogyásom. Akkoriban az volt a feltétele annak, hogy én kapjam meg az Ének az esőben főszerepét. Aztán már nem fiatal fiú szerepeket osztottak rám, hanem jöttek az apa szerepek, és a dundi bácsik. Én pedig úgy voltam vele, hogy akkor végre azt ehetek, amit akarok, nem kell legalább kitömni a jelmezeimet. Nálunk ugyanis, az egész család nagydarab, igazi sváb hentescsalád. Ezért én egész életemben fogyókúráztam, mindent kipróbáltam. Boldogan engedtem el tehát ezt a szenvedést, aminek következtében az elmúlt 7 évben közel 30 kiló jött rám fel. Hiúsági kérdést nem csináltam belőle, jól éreztem magam a bőrömben, nem volt bajom az egésszel. Egészen addig amíg az egészségem el nem kezdett romlani. Először a térdeim kezdtek el fájni, voltak szerepek, aminél ez már fájdalmat is jelentett, de még ezzel is megbékéltem volna. Aztán kiderült, hogy cukorbeteg vagyok. Ez egy nagy pofon volt. Az édesapám és a nagyszüleim is azok voltak, tudtam, hogy milyen szövődményei vannak ennek a betegségnek” – meséli a színész, aki végül belátta változtatnia kell.
„Nemrégiben kaptam egy súlyszabályozó esszenciát, ami tartalmazza azt a 3-4 formulát, ami a túlsúlyos emberek problémáira megoldást nyújt, önsanyargató diéták és szenvedés nélkül. Mivel mindegyik természetes hatóanyag mögött tudományos kutatások és bizonyítékok állnak, így ez igazából egy öko-sci-fi számomra. Zsírfalónak hívják azt a növényt, amelyik abban segít, hogy a zsírok és cukrok egyszerűen ne szívódjanak fel, így nem is kellett aszkéta életet élnem, ha egy fellépésen megkínáltak valamilyen finom helyi specialitással. A svájci gyógyír a vércukorszintért beállításában segítség és a zsírok távozását is felpörgeti, a növény magja már évszázadokkal ezelőtt is szerepelt a gyógyszerkönyvekben. Aztán van egy kőkorszaki ételpótló, a kutyaperje, amit éhínség idején liszthelyettesítésre használtak. Az is kiderült róla, hogy az anyagcsere beállításában is első számú, és a jóllakottságért is sokat tesz. A vietnámi és tajvani anyagcsere-stimulátor pedig a szabadgyökök káros hatásait is segít kivédeni, amelyek akár súlyos betegségek kiváltói is lehetnek” – mondta Karesz. A színész fogyásának köszönhetően sokkal jobban érzi magát a bőrében.
„A cukrom normális szinten van, remélem, hogy előbb-utóbb elhagyhatom a gyógyszert is, mert nem szeretek semmilyen kemikáliát bevinni a szervezetembe. Jól esik a környezetem visszajelzése is, nem is gondoltam, hogy ez ennyire sokat számít majd nekem. Természetesen könnyebben megy így a mozgás is. Még egy pozitív változás is beállt az életembe, ami ugyan apróságnak tűnik, de számomra nagyon fontos. Korábban kész szenvedés volt ruhákat vásárolni. Utáltam, hogy bevittem a próbalfülkébe három nadrágot, és egyik se úgy állt, ahogy szerettem volna. A negyedik félresikerült próbálkozás után pedig rendre otthagytam a boltot. Most már ilyen nem fordul elő” – mesélte lelkesen a megfiatalodott színész.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz
Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés

Napi rejtvény

Lorem Ipsum

Is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an

Tovább »
Hirdetés

Horoszkóp

Horoszkóp

Mérleg (09.24.- 10. 23.)
A Hold és a Vénusz változatos kapcsolatrendszert és óriási forgalmat ígér a társasági élet területén. Stabil párkapcsolatodban felkavarodik az állóvíz. Szükség van a Mérleg optimizmusára és intelligenciájára, hogy a valódi és fontos dolgokat elkülönítse a valódit csak állítóktól. Lesz feladatod bőven. Az biztos, hogy bölcsebben zárod a hetet, mint ahogyan nyitod. Üzenet: “Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.” (Popper Péter)

Összes csillagjegy »