2024. 10. 15. kedd

Teréz
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés

Szijjártó Péter: a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés

A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés, a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik. „A két új blokk abszolút úgynevezett Fukusima-álló lesz, ami azt jelenti, hogy kettős vasbeton fal, vagyis dupla falú hermetikus védőépület veszi körül a nukleáris létesítményt, tehát minden külső behatásnak, a legdurvábbaknak és robbanásnak, vagy akár egy repülőgép rázuhanásnak is ellen tud állni” – mondta. Tájékoztatása szerint jelenleg a talajelőkészítéssel kapcsolatos munkák folynak a területen, de megvan már több épület építési engedélye is, megkezdődött a hosszú gyártási idejű berendezések építése, illetve egy német-amerikai vegyesvállalat dolgozik a résfalazáson. „Szeretném önöket biztosítani arról, hogy a legszigorúbb előírásoknak, biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak felel meg mindaz, ami Pakson történik” – jelentette ki. Elmondta, hogy 94 magyar cég mellett amerikai, francia, német, svéd és osztrák társaságoknak van alvállalkozóként szerződésük egyelőre az építkezésben. „Nem tudom, hogy meg kell-e ismételnem az országokat és azok geográfiai orientációját” – húzta alá. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a versenyképesség javításának és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással, mivel ezen egyensúly megbontása bármilyen irányba több kárt okozna, mint hasznot. Emlékeztetett, hogy a nemzeti energia- és klímaterv alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 50 százalékkal kell csökkennie 2030-ig az 1990-es adatokhoz képest: ennek mértéke jelenleg már 32 százalék, miközben évről évre hatalmas gazdasági rekordokat sikerült megdönteni. „Húsz olyan ország van a világon, amely képes volt úgy növelni a GDP-jét, hogy közben csökkentette a károsanyag-kibocsátását” – hangoztatta. Kiemelte, hogy a zöld átmenet végrehajtása során is szavatolni kell az energiaellátás biztonságát. „Ehhez arra van szükség, hogy a zöld ügyet ne egyfajta politikai és ideológiai monopóliumként kezeljük, hanem valós kérdésként, aminek mindkét lába leér a földre” – fogalmazott. Rámutatott, hogy a villamos energia még meghatározóbb szerephez fog jutni, így 50 százalékkal bővülhet 2030-ig az Európai Unió tagállamainak átlagos áramfelhasználása. A miniszter komplex kérdésnek nevezte, hogy miként lehet olcsón, biztonságosan, fenntartható módon, továbbá nagy mennyiségben oly módon villamos energiát előállítani, hogy azáltal minél inkább függetlenedni lehessen a nemzetközi energiapiac elképesztő ármozgásaitól. „E négy szempont kielégítésére kizárólag a nukleáris energia alkalmas. A nukleáris energia képes arra, hogy nagy mennyiségben olcsón, biztonságosan és a környezet megvédésével állítsunk elő elektromos energiát” – mondta. „Az Európai Unióban erről hatalmas vita van. A tagállamok is kettészakadtak (…) Mi azt gondoljuk, hogy ezen vitákat is érdemes lenne a racionalitás mezején tartani. Na most, ebből van a legkevesebb ezekben a vitákban, tehát leginkább a politikai-ideológiai kérdések jönnek elő, és a racionalitás, sajnos, ennélfogva kevesebb szerepet kap” – sérelmezte. Hangsúlyozta, Magyarországon ma a villamosenergia-előállítás 65 százaléka már karbonsemleges, ami 80 százalékban az atomenergiának köszönhető. A paksi blokkok 90-91 százalékos kihasználtsággal működnek, a fűtőanyag szállítása folyamatos, az időjárásfüggő termelési módok pedig csak minimális részét tudják kielégíteni a keresletnek a fogyasztási csúcsok idején – sorolta. Arra is kitért, hogy az atomerőművek teljes életciklusra vetített környezeti lábnyoma nem nagyobb a többi karbonsemleges technológiáénál, ráadásul a nukleáris reaktorok a legjobb eredményeket hozzák azon a téren is, hogy mennyi termőföldet kell feláldozni egy megawattnyi energia előállításához. Hozzátette, hogy a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható. Ezen számok nagyságának érzékeltetésére megjegyezte, hogy a teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évi 12 millió tonna, és az összes hazai erdőterület hatmillió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tud elnyelni évente. A tárcavezető érintette a naperőművi kapacitások kérdését is, rámutatva, hogy tavaly sikerült elérni a 4000 megawattos teljesítményt, ami 13 százalékos arány a teljes villamosenergia-termelésen belül, ez pedig a három legjobb eredmény között van az EU-ban. Idén októberig összesen 5400 megawattnyi naperőmű-kapacitás került beépítésre, és ebből több mint 2100 megawattot a kiserőművek tesznek ki – tudatta. „A 6000 megawattos célt jóval korábban el fogjuk érni, mint azt korábban kitűztük. 2030 volt a cél, ehhez képest már most 5400 megawattnál vagyunk, és így a 2050-es célt is nyugodtan tíz évvel előre lehet hozni, 2040-re” – közölte. „Amennyiben végigmegy a nukleáris beruházásunk, s ezzel az ütemmel haladnak a napenergia beruházások is, akkor azt hiszem, hogy a következő évtized elejére elmondhatjuk, hogy szinte 100 százalékban karbonsemlegesen és önellátóan tudunk villamosenergiát biztosítani az ország lakossága és gazdasága számára” – összegzett. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…
NAV: A türelem makettet terem
Makettezőknek, gyűjtőknek szól a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) következő árverése: most akár a kikiáltási ár feléért is megvásárolható a 15 millió …

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp