2024. 10. 15. kedd

Teréz
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Meghatóan búcsúzott testvérétől Tordai István

Meghatóan búcsúzott testvérétől Tordai István

A műsorvezető több világmárka magyar reklámarca, de leginkább „magyar James Bond”-
ként emlegetik, ugyanis több nemzetközi kisfilmet is készítettek, melyekben ő alakította a
világhírű ügynököt. 2021-ben készült vele egy rádióinterjú a szereppel kapcsolatban,
melynek sodrában elárulta, hogy elhunyt az édesanyja.

Megfagytak a szavak. Most pedig megtörtént az, amire soha nem mert volna gondolni. Örökre elment egyetlen testvére is.
„A családtagjaink sok mindent megtanítanak nekünk, de azt nem, hogyan kell nélkülük élni.
Anya csak egy van. Nem lesz másik. Soha nem tudom feledni, hogy magamra hagyott. Azt
hittem, nem érhet már rosszabb. Tévedtem” – kezdte a magyar James Bond.
„Anyánk halála után egy kis idővel felhívott a nővérem, hogy betegséget diagnosztizáltak
nála. Telt az idő, és egyre jobb eredményei lettek. Megtettünk mindent, amit megtehettünk.
Gondoltuk minden jóra fordul, aztán hirtelen… 51 évet élt. Most hol vannak az angyalok?”
„Miután elment, egyik este a kisebbik fiam azt mondta: Hívjuk fel Ernát. Mondtam neki,
hogy már nem fogja felvenni a telefont. Erre azt válaszolta: De igen. A mennyben.”
„Életvidám volt. Kedves, gondoskodó, erős és határozott. Anyám helyett anyám. Szeretett,
és akart élni. Nem ismertem olyan embert, aki ne kedvelte volna. Négy gyermeke és férje
várja minden nap vissza… Hol vannak a csillagok?”
„Megtörtem? Igen, de nem tudom kimutatni az érzéseimet, mert a média kegyetlen világa
már megölte a lelkem egy részét. A mi szakmánkban sajnos alkalmasint ember embernek
farkasa, és csak a legerősebbek maradnak talpon. Igyekeztem távol maradni e harctól és
járni a saját utamat. Nem álltam be a sorba, helyette nemzetközi színtérre léptem. Megyek
tovább, és amíg képes vagyok rá, addig alkotok.”
„Csakúgy, mint anyám emlékének, a testvéremnek is írtam egy búcsúverset. Nem tudom
miért verset, mert nem vagyok költő. Nem tudom… Benne van minden. A címe: Angyal
lettél. Ragyogjál” – zárta gondolatait Tordai István.

Angyal. Hol vagy? Létezel? Ilyet nem teszel.
Van neked szíved, színed?
Övé volt csodaország összes színe és vele minden jóság.
Most mélysötét van. Zavart némaság.

Küzdöttél, hittél, bíztál… Elaludtál.
Anya, Feleség, Testvér voltál. Ragyogtál.
50 év. Ennyi járt? Emlékké váltál.
Örökké velünk maradtál.

Angyal lettél. Ragyogjál.
(Tordai István 2023. december)

A búcsúvershez videó is készült, mely itt látható: https://youtu.be/Eggfclybn48

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…
NAV: A türelem makettet terem
Makettezőknek, gyűjtőknek szól a Nemzeti Adó- ás Vámhivatal (NAV) következő árverése: most akár a kikiáltási ár feléért is megvásárolható a 15 millió …

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp