…címmel tartottak sajtótájékoztatót Simon Gábor és Varga László, országgyűlési képviselők Miskolcon a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság épülete előtt.
– Azért jöttünk, hogy maradjunk! – kezdte a tájékoztatót Simon Gábor, utalva arra, hogy magánnyugdíj-pénzár tagok kívánnak maradni, a helyszínen ugyancsak megjelent Varga Gergő, önkormányzati képviselővel együtt. A politikus kifejtette, hogy a kormány megzsarolt három millió embert azért, hogy adják oda megtakarításukat,egy elhibázott adóreform finanszírozására,amelyből az egykulcsos adórendszer csak a jómódúaknak kedvez, így a Borsodiak még rosszabbul járnak.
” Az sem korrekt, – mondta – hogy a kampány során azt ígérte a FIDESZ, hogy megvédi a magánynyugdíj- pénztári megtakarításokat, s most már arról van szó, hogy felszámolják az egész rendszert. Az pedig az EU-ban elfogadhatatlan eljárás, hogy az itt maradók után a munkaadó befizetése elvész- mert más nevet adnak a járuléknak – és a dolgozó szolgálati ideje sem gyarapodik majd.”
A politikusok azt hangsúlyozták, hogy amennyiben bármikor a jövőben az MSZP alakíthat kormányt, kompenzálják azokat, akik a magánnyugdíj-pénztár rendszerében maradnak, mind a járulékokat, mind pedig szolgálati időt tekintve.