2024. 05. 8. szerda

Mihály
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF
Vadászkalandunk a Tisza mellett

Vadászkalandunk a Tisza mellett

Vadászkalandunk a Tisza mellett Fácánra vadásztunk
 
Amikor a megyei vadászkamara kezdeményezésére fácánvadászatra indulunk, csak reménykedhetünk, hogy nem járunk úgy mint ősszel, amikor szarvasbőgést szerettünk volna hallgatni a Zemplénben, de bizony csak a bagoly huhogott a meleg őszi éjszakában. No, most sincs igazi vadászidő, hiszen a szikrázó napsütésben nem ropog a talpunk alatt a hó, inkább tocsog a mező. De nekünk, kissé elkényelmesedett újságíróknak ez így sokkal kedvezőbb.

A házigazda szerepét két vadásztársaság vállalta: a Taktaharkányi Takta Vadásztársaság és a Prügyi Mezôgazdasági Zrt, akik az elmúlt évben 4000 fácánt neveltek fel, s helyeztek ki részben ezekre az apróvadas területekre. A prügyi mezőre indulunk először, úgy harmincan, ebből 11 fegyveres, és 10–12 hajtó nagyon fegyelmezett, okos vizslájával.

Vadászkalandunk a Tisza mellett Vadászkalandunk a Tisza mellett
 
A Tisza gátjánál hagyjuk autóinkat, ahol Rácz László elnök köszönti a kompániát, majd eligazít mindannyiunkat. Felhangzanak a vadászkürtök, jelt adva vadásznak, hajtónak, kutyának és kísérőnek, hogy kezdődhet a fácánvadászat. Nemes Sándor, a taktaharkányi vadásztársaság vadászmestere ezúttal nemcsak a vadászokkal foglalkozik, hanem minket, újságírókat is tájékoztat, és közben a vadászat szépségei mellett a biztonsági előírásokról is szól. – Merthogy minden vadászatnak van forgatókönyve, amelyet be kell tartani, akkor is, ha három vadász van kinn a területen, meg akkor is, ha ennyien császkálnak kinn, mint most. A vadászbalesetek mindig a figyelmetlenségből, s a szabályok megszegéséből adódnak, s ezért is alakul ki sokszor negatív vélemény a vadászokról. – mondja.

Közben elindulunk, szépen fokozatosan, majd egy cserjéshez érve, a hajtók és a kutyák, velünk a „leállókkal” szemben hajtják a területet. A csöndes táj megmozdul, felröppennek a fácánok, lövések hangzanak, majdcsak annyit hallunk: „keresd! keresd!, vissza!, vissza! Eredmény öt fácán.

Vadászkalandunk a Tisza mellett Vadászkalandunk a Tisza mellett Vadászkalandunk a Tisza mellett

Beülünk újra a terepjárókba, s újabb területet derítünk föl, most Taktaharkánynál. Itt Szatmári Gyula elnök tartja az eligazítást. Több szakaszra osztva megy a vadászat. Az egyik területen nagyon sok madár röpül föl. Lőporfüst a levegőben, a kutyák rohannak a leesett madarakért. Egyik kakas kicsit megsérülve, egy faágra kuporodik. Mintha tudná a szabályt, – „ha nem mozdulok, nem lőnek rám”. Nagy a csönd, majd szárnycsattogás, s lövés dördül… A mostani nemcsak hosszabb, de több szakaszra, csoportra bontott hajtás. A csapat egy része, már a „terítéket” készíti, de én úgy döntök a másik csapattal tartok, még egy területet végighajtani. „ Nicsak menekül a róka,-kiált valaki, lövések dörrennek, de a vörös bundájú ügyesebb volt. – „De jó lett volna, ha megvan, – mondja valaki – igaz, már az idei kötelezvényt beszolgáltattuk, de nagyon elszaporodtak a területen. Mint megtudjuk, minden társaságnak március 15-ig le kell adnia egy rókát, hiszen dúvad, elszaporodásától védeni kell az apróvadas területet. A kürtösök lefújják a vadászatot.

Vadászkalandunk a Tisza mellett Vadászkalandunk a Tisza mellett
Vadászkalandunk a Tisza mellett Vadászkalandunk a Tisza mellett

Visszaérünk a tölgyfákkal övezett tisztáshoz. A terítéken már 46 fácán fekszik egy fenyőágakkal keretezett részen. Két oldalán tűz lobog. Az elnökök megköszönik a hajtók, kutyák, vadászok munkáját, akik levett kalappal állnak a gazdag teríték mellett: ezzel megadjuk a tiszteletet a vadnak – magyarázzák a rituálét nekünk. Mindenki kap a zsákmányból, még a kutyáknak is jár kompetencia.
Most már bevallhatom őszintén, én végig a fácánoknak drukkoltam…, de azért a vasárnapi fácánleves nagyon ízletesre sikerült.

 

                                                                                    Orosz B.Erika
 
Vadászkalandunk a Tisza mellett


„ Az igazi vadász gyönyörködik a vadban, élvezi az erdő csöndjét és hangulatát, a vad megközelítését és mindazt, ami a vadászattal jár… Erdőjárás a lélek kultúrája, mondta nagyapám, egyesítve a vadászat sportjával és az öröm izgalmával, amit egy tiszta lövés és egy szép agancsos okoz az embernek.”

                                                  Vass Albert: Átoksori kísértetek

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…