2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Felmentették a cementgyár indítása ellen felszólaló civileket

A Miskolci Cementgyár STOP Civil Munkacsoport üdvözli a Miskolci Törvényszék 2017. február 7-i döntését, mellyel helyben hagyta a Miskolci Járás Bíróság első fokú határozatát és felmentette a rágalmazás vádja alól munkacsoportunk négy tagját (dr. Hajas Sándor főorvos, Ambrus Gyöngyi kistokaji polgármester, F. Nagy Zsuzsanna Zöld Kapcsolat Egyesület alelnök, dr. Megay Róbert ügyvéd).
Mint ismeretes, 2015 áprilisában az Észak-Magyarország című napilap kerekasztal beszélgetésre hívta meg a HCM 1890 Kft. ügyvezetőjét és a munkacsoport tagjait. Dr. Kálmán János az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így a beszélgetésen a levegőtisztaság védelméért aggódó civilek fejthették ki álláspontjukat. Annak ellenére, hogy a napilap már a cikk megjelenése előtt lehetőséget adott a vállalat reagálására és ezt együttesen jelentette meg, az ügyvezető a napilap ellen sajtópert, a civilek ellen magánvádas eljárás során rágalmazás vétségének elkövetését feltételezve, büntető eljárást indított. A sajtóorgánum már 2015 augusztusában másodfokon is megnyerte az ellene indított sajtópert.

Munkacsoportunk büntetőperbe fogott tagjai az első fokú eljárásban a cementgyár újraindítása elleni véleményüket megalapozó szakértői és jogi érvek sorát tárták a bíróság elé. Az első fokú határozatban az alkotmány, a környezetvédelmi törvény, a jelenlegi levegőtisztaság védelmi szabályozás, s a cementgyár egykori működtetésével kapcsolatos tapasztalatok alapján megfogalmazott aggályokat és megfogalmazott véleményeket megalapozottnak ítélte a bíróság. Kimondta, hogy alapvető kommunikációs jog a véleménynyilvánítás, melyet hazai és európai joghatóságok is megerősítettek. A konkrét ügyben pedig a cementgyár újraindítása elleni fellépést több mint kétezer miskolci aláírásával is támogatott. Az eljárás során beigazolódott, hogy véleményünk kinyilvánítása során egyáltalán nem merült fel bűncselekmény szándéka, s ezt most másod fokon is megerősített a bíróság.

Közérdeket szolgáló környezetvédelmi tevékenységünket Miskolc város és a Kistokajig terjedő térség levegőminőségének javítása érdekében a megfélemlítő támadások ellenére következetesen folytatjuk. Tájékoztatjuk a környezetükért és egészségükért aggódó miskolciakat arról, hogy a környezetvédelmi hatóság –a fellebbezésekre tekintettel számos módosítással- de jóváhagyta az egységes környezetvédelmi engedélyt. Figyelemre került az a tény, hogy a Kft. során lakott családi házas övezetben végezné a cementgyártási tevékenységet. A határozatokat munkacsoportunk (is) megtámadta, így az a Közigazgatási Bíróság eljárásának befejezéséig nem hajtható végre.

A jelenleg is tapasztalható súlyos légszennyezettség és az országosan legkedvezőtlenebb egészségügyi állapotok ismeretében a továbbiakban is mindent megteszünk annak érdekében, hogy újabb, jelentős porkibocsátású létesítmény Miskolc városában ne működhessen.

Ezúton is köszönjük a munkánkat támogató, segítő lakossági és szakértői segítségeket!

Miskolci Cementgyár STOP Civil Munkacsoport

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek