2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » A MATE oktató-kutató kollégái is részt vettek az V. Tisza-tavi PET Kupán

A MATE oktató-kutató kollégái is részt vettek az V. Tisza-tavi PET Kupán

2023. vége és 2024. márciusa között hét árhullám vonult le a Tiszán, jelentős mennyiségű hulladékot terítve szét az ártéri erdőkben, nádasokban. Az ártéri hulladékok összegyűjtése és kezelése céljából került megszervezésre az idei V. Tisza-tavi PET Kupa június 27-30. között. A PET Kupa Egyesület által szervezett hulladékgyűjtésben Egyetemünk Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének kollégái is részt vettek, MATESzedd nevű csapatukkal.
2024-ben minden eddiginél nagyobb flottával és közel 80 kenus különítménnyel rajtolt el az V. Tisza-tavi PET Kupa, hogy hulladék után kutatva evezze végig a Tiszafüred-Tiszaszőlős-Tiszaderzs-Tiszanána-Dinnyéshát közötti folyószakaszt. Ez alkalommal tizenkilenc csapat vágott bele a folyótakarításba. Az útvonal három éve változatlan, ezért még elkeserítőbb volt látni, hogy idén a nádasok és az ártér a tavalyi évhez képest is szennyezettebb volt.
Az idei 370 fős mezőny körülbelül 20 százaléka gyermek volt, az alap- és középfokú oktatási intézmények szép számmal képviseltették magukat. A felsőoktatási intézményeket idén a „MATESzedd” csapatának legénysége képviselte, akik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetéből érkeztek.
Az V. Tisza-tavi PET Kupán a csapatok 3 nap alatt több mint 7,5 tonna (2320 zsák) hulladéktól mentesítették a folyót, amivel bőven felülmúlták a tavalyi mennyiséget. A hulladék jellege változatlan, továbbra is PET-palackokból volt a legtöbb, hiszen ezek a súlyuk miatt könnyen úsznak a vízen, de sok üveg, fémdoboz, fél pár papucs és kommunális hulladék gyűlt össze az ártérből. A versenyt az MBH Bank csapata nyerte meg, a MATESzedd csapata a középmezőnyben végzett. A verseny során egyre erősebben összekovácsolódó csapat változó számban, de szűnni nem akaró lelkesedéssel tisztította a folyószakaszt, munkájuk nyomán jelentős mennyiségű és sok esetben veszélyes hulladék (pl. növényvédőszeres és festékes dobozok) került ki az ártéri erdőkből és a nádasokból.
Az Intézet kollégáinak részvételét az V. Tisza-tavi PET Kupán a 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00239 számú (Innovációs és Technológiai Minisztérium) pályázat, a REPurpose Horizon Europe projekt, illetve az ehhez kapcsolódó magyar önerő alap pályázat támogatta.
Fotó: PET Kupa Egyesület

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp