2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF
Dreamnight – Áloméj az állatkertben

Dreamnight – Áloméj az állatkertben

Dreamnight – Áloméj az állatkertbenA Miskolci Állatkert az idei évben harmadik alkalommal rendezte meg a Dreamnight – Áloméj az állatkertben elnevezésű rendezvényt. A program célja, hogy a fogyatékos és krónikus beteg gyermekek – családtagjaik társaságában – egy különleges estét tölthessenek el az állatkertben. Elsőként 1996-ban Hollandiában, a Rotterdami Állatkert és a Sophia Gyermekkórház együttműködésében rendezték meg a Dreamnightot, idén pedig már több mint 190 állatkert csatlakozott a programhoz, köztük a Miskolci Állatkert is.

A Dreamnight-ot hagyományosan minden évben június első péntekén rendezik meg a világ minden pontján. Így történt ez idén is, amikor június 5-én, este 5 órakor fogadták a meghívott beteg gyermekeket és családjukat, a támogatók jóvoltából egy kis ajándékcsomaggal. Az este során a vendégek megtekinthették a Csodamalom Bábszínház előadását, valamint több állat, pl. a párducok, a bundermajmok és a tigrisek vacsoraosztását is. Egyes állatokkal testközeli kapcsolatba is kerülhettek a gyermekek, így kígyót, nyuszi és vadászgörényt simogathattak, és megismerkedhettek Tekergővel, a vörös rókával és egy egerészölyvvel is. Tehettek egy körsétát a traktoron, lovagolhattak, sőt, még célba is lőhettek az altatópuskával.

Különleges este volt ez az állatkert munkatársainak számára is, akik mind azért dolgoztunk, hogy egy felejthetetlen élményt nyújtsunk ezeknek a gyermekeknek. A boldog arcokat látva ez az este mindenki számára megérte a fáradozást.

 
Dreamnight – Áloméj az állatkertben Dreamnight – Áloméj az állatkertben
Dreamnight – Áloméj az állatkertben Dreamnight – Áloméj az állatkertben
Dreamnight – Áloméj az állatkertben Dreamnight – Áloméj az állatkertben 
Dreamnight – Áloméj az állatkertben Dreamnight – Áloméj az állatkertben
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…