2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • A Debrecen a Levszki legyőzésével a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott
A Debrecen a Levszki legyőzésével a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott

A Debrecen a Levszki legyőzésével a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott

A Debrecen a Levszki legyőzésével a Bajnokok Ligája főtáblájára jutottA Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet a Debrecen labdarúgócsapata, miután 32 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban 2-0-ra nyert kedden a Levszki Szófia ellen, így kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel továbbjutott a selejtező utolsó, negyedik fordulójából. A magyar bajnok Varga (13. perc) és Rudolf (35. perc) bal felső sarokba lőtt bombagóljaival gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a párharc kimenetelét. A Debrecent a mérkőzés végén felállva köszöntötte a Puskás Stadion boldogságban úszó közönsége. A hajdúsági futballisták a lefújást követően tiszteletkörrel köszönték meg a buzdítást. A 32 csapatos BL sorsolását csütörtökön 18 órától tartják, Monacóban.
 
A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján, azaz a csoportkörben eddig egyszer játszott magyar csapat, 1995-ben a Ferencváros.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó: DVSC-TEVA – Levszki Szófia (bolgár) 2-0 (2-0) Puskás Ferenc Stadion, 32 ezer néző, v.: Claus Bo Larsen (dán).

Gólszerző: Varga (13.), Rudolf (35.), Sárga lap: Leandro (21.), Ramos (36.), Varga (61.), Dombi (76.), illetve Szarmov (9.), Zé Soares (52.)

DVSC-TEVA: Poleksic – Bodnár, Mészáros, Komlósi, Leandro – Szakály (Dombi, 58.), Varga J., Czvitkovics (Fodor, 81.), Ramos – Coulibaly, Rudolf (Oláh, 89.)

Levszki Szófia: Petkov – Minev, Topuzakov, Rabeh, Benzukan – Bardon, Jovov (Dimitrov, 72.), Joaozinho (Teszevszkij, 60.), Szarmov, Zé Soares – Hrisztov (Ortega, 77.)

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eszter; Csabi a Rally Hungary-n
2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. Íme a nyilatkozatok a gyorsok után…

További cikkek