2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Önkéntesek jelentkezését várjuk

Miskolc MJV Önkormányzata a veszélyhelyzet idejére önkéntes hálózatot szervez, hogy a járványveszély miatt legveszélyeztetettebb idősek és betegek ne maradjanak ellátás nélkül

Mindent megteszünk azért, hogy a segítségre szorulóknak segítsünk, gondoskodjunk azokról, akikről nincs, aki gondoskodjon, de ebben is szükség van a közösségek összefogására, a jó szívre és a segítőkészségre.

Nélkülözhetetlenek az Önkéntes segítők. Miskolcon sok idős ember él, rajtuk egyrészt a MESZEGYI gondozószolgálata segít. Vannak, akik nem tartoznak ebbe az ellátási körbe, azoknak a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai nyújtanak segítséget ebben a nehéz időben.

Ezen segítőszolgálatok folyamatos működtetése azonban komoly kihívást jelent. Ezért is indítja el a Miskolci MJV Önkormányzata a M.A.M.I. programját, azaz Miskolciak a Miskolci Idősekért programot.

Ha ön egészséges 18-55 év közötti felnőtt, és úgy érzi, szívesen csatlakozna Miskolc MJV Önkormányzatának önkéntes csapatához, akkor várjuk jelentkezését.

Jelentkezéskor kérjük, adja meg telefonszámát, e-mail címét és azt, hogy miben tudna segíteni!

Ne feledjék, fiatal és egészséges emberek számára a koronavírus-fertőződés szokványos tünetekkel szokott lezajlani. Azonban az idős és a krónikus betegséggel élőket feltétlenül meg kell védenünk a vírussal való találkozástól.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…