2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Nincsenek, de esélytelenek is lennének az árvízi fosztogatók

Az elmúlt napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét sújtó árvíz következtében több település csaknem teljesen víz alá került, jelentős értékű vagyontárgyakat, lakóingatlanokat árasztott el a víz.

Folyamatos és erős rendőri jelenlét – szilárd az árvízzel sújtott települések közrendje

A katasztrófa után egyes médiumokban néhány településhez, illetve településrészekhez köthetően (Felsőzsolca, Miskolc, Edelény) fosztogatásokról szóló híresztelések, szenzációkeltő, minden valóságalapot nélkülöző álhírek jelentek meg.

A rendőrség több nyilatkozatban is cáfolta az ellenőrizetlenül megjelent, fosztogatásról szóló „híreket” , illetve tudatta, hogy az árvízzel elöntött, és kitelepítéssel érintett településeken a rendőrség jelenléte állandó és erős.

A megye árvízzel érintett területén a kizárólag rendfenntartói feladatokat ellátó rendőri állomány létszáma sokszorosa az egyébként megszokottnak, az ott tartózkodók mozgását a rendőrség folyamatos járőrözéssel szoros kontroll és felügyelet alatt tartja.

Mint ahogy korábbi közleményünkben arról beszámoltunk, a rendőrök vasárnap gyakorlatilag még kísérleti szakban elfogták azokat a tolvajokat, akik a megyében, két ízben – közveszély színhelyén lévő ingatlanokból – próbáltak meg értékeket eltulajdonítani.

Ezen a héten – bár a rendőri jelenlét továbbra is folyamatos- nem kellett intézkedni hasonló bűncselekményt elkövetőkkel szemben.

 

 

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek