2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 389 HUF
1 GBP 452 HUF

Megújul Bükkzsérc legforgalmasabb útja

A kormány egyedi támogatásának köszönhetően 100 millió Ft-ból újulhat meg a Bükkzsérc és Cserépfalu közötti főút egy szakasza, valamint a bükki település főutcája. Az útépítési támogatói szerződést sajtótájékoztató keretében írták alá Bükkzsércen január 31-én.

A sajtótájékoztatón elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára ismertette a támogatás és a beruházás hátterét. Kiemelte, hogy a magyar kormány a 2013. december 17-ei ülésén döntött arról, hogy több önkormányzat fejlesztési elképzeléseit, köztük Bükkzsérc Önkormányzatának útfelújítási kérelmét is támogatásban részesíti. A döntés értelmében a Borsod megyei község meghatározott célra, a település bel- és külterületi útjainak felújítására fordíthatja a megítélt 100 millió Ft-ot.

„Úgy gondolom, hogy a kormány ezzel a döntésével is bizonyítja azt, hogy figyel a vidékre, illetve a vidéken élő emberek életkörülményeire, így egy olyan kistelepülésre is, mint Bükkzsérc. A kormány figyel arra, hogy az itt élők is megfelelő és méltó körülmények között éljenek. A fejlesztésnek köszönhetően a község lakóinak régi vágya és jogos igénye valósulhat meg. Az útfelújítás remélhetőleg már az év első felében elkészül” – hangsúlyozta Tállai András.

Vasas Csaba, Bükkzsérc polgármestere örömét fejezte ki, hogy a település jelentős támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, hiszen így megújulhat a község legforgalmasabb útja, így a fejlesztés lényegében a teljes lakosságot érinti. A polgármester elmondta, a főút már annyira rossz állapotban volt, hogy az itt élők a gépjárművek javíttatására éves szinten jelentős összeget, több 100 000 Ft-ot fordítottak. Hozzátette, a munkálatok befejezése után jó minőségű úton közlekedhetnek, ami nagy megtakarítást jelent a családoknak. A település első embere elmondta, hogy hozzávetőleg két évtizedes probléma oldódik meg a fejlesztéssel és az Orbán-kormány ezzel is bizonyítja, hogy odafigyel a vidéki kistelepülésekre, végezetül megköszönte a támogatást.

Ezt követően Tállai András államtitkár, valamint Vasas Csaba polgármester kézjegyével szentesítette a szerződést. A nagyszabású útfejlesztés munkálatai várhatóan február végén, vagy március elején kezdődnek meg.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek