2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Elviszik és mégis a miskolciaké marad

Két „bécsi” SGP villamos indult útnak ma a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. telephelyéről, a 189-es és 195-ös pályaszámú. A piros villamosok 12 éven át közlekedtek Miskolcon, a város utcaképéhez szervesen hozzátartoztak. Tavaly nyár végén döntött úgy az MVK Zrt., hogy kreatív alkotói pályázatot ír ki a bécsi villamosok turistalátványosságként való megőrzésére. A pályázat lezárult, a 74 érvényes alkotásból kihirdették a nyerteseket és hat bécsi szerelvényt elkülönítettek a pályázat ötleteinek a megvalósítására. Ebből a hat villamosból kettő most „szerető gazdára” talált.

A kedves piros szerelvényektől való búcsúzást megkönnyítette, hogy a járműveket nem vitték messzire, hiszen a bécsi villamos ötletpályázaton induló Lillafüredi Kisvasútért Alapítvány vásárolta meg őket. Az Alapítvány a két villamost az MVK telephelyéről az ÉSZAKERDŐ Zrt. LÁEV Üzemigazgatóság telephelyére, Felső-Majláthra szállíttatta.

Az alapítvány tervei szerint a közeljövőben pályázati forrásból a bécsi villamosok felhasználásával egy elektromos meghajtású energiatárolós motorkocsit épít majd. Ez a motorkocsi itt  Miskolcon, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútján  fog közlekedni. A bécsi villamos emlékét így méltóképpen megőrzi, valóban turistalátványosságot készít szerelvényekből. A múlt emlékének megőrzését a környezettudatosságra törekvéssel összekapcsolva, Miskolc városának a „Green city” programjához illeszkedve valósítják majd meg, hiszen a villamosokból építendő motorkocsi korszerű hajtásrendszerrel felszerelt, zéró emissziós jármű lesz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…