2024. 07. 29. hétfő

Márta, Flóra
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF

Kultúra

Cseh Károly Emlékversenyt hirdetett  Borsod – Abaúj – Zemplén megyében tanuló 7-8. osztályos tanulók számára  Szikszó Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tanke…
November 20-án nyitja meg kapuit a Pannon-tenger Múzeum két új kiállítással, az „Őserdei ösvényeken- a bükkábrányi mocsárciprus erdő és kora”, valamint „A Kárpátok-ásványai”. November 20-án délután…
35 éves a Ködmön Formációs Táncegyüttes
„Mindenem a tánc, az alkotás…” A „KÖDMÖN” Formációs Táncegyüttes 1978-ban alakult, ebben az évben ünnepli 35. születésnapját. A csoport elnevezése mozaik szó, mely a KÖzépiskolás Diákok Művészeti Önte…
Országos katolikus tévé indul Magyarországon
A BonumTV néven már 2012 decembere óta működő médium az első olyan televíziós társaság Magyarországon, amely vállalja a katolikus, keresztény értékek közvetítését műsoraiban. A csatorna 24 órás adása …
1300 középiskolás indul a tőzsdeversenyen
 Idén tizenöt éves a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”. A versenyre mintegy 180 középiskolá…
A játékok is visszatérnek a jégre
A Fantázia Birodalma második részében minden együtt van a Disney-Pixar Toy Story 3 filmjéből: a humor, a szórakozás és a szívmelengető történet. Woody, Jessie, Buzz Lightyear és a többi ismerős elfogl…
Mama-hotel a Centrál Színházban
2013-ban még kétszer, november 16-án és december 27-án látható a Bodovics Egon történetét bemutató Panelninja a Centrál Színházban. P. Szabó István monodrámájában, azaz inkább monokomédiájában Magyar …
Szent Márton Napi Újbor Ünnepe Pápán
„Aki Márton-napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”- Szent Márton  pedig, az újbor a bírája, azt is meg kell kóstolni:él a  mondás Pápán is!Kulturális programok,gasztronómiai különlege…