2024. 04. 21. vasárnap

Konrád
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„Devictus Vincit” – „Legyőzetve győz”

Történelemverseny Mindszenty József bíboros életéről középiskolásoknak

A Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány által meghirdetett történelemverseny célja, hogy Mindszenty bíborossal könnyen azonosulni tudó fiatalok az ő személyes történetéből hitet, reményt és erőt merítsenek, és életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

A szervezők a háromfordulós versennyel nem a történelmi tényekre, adatokra szeretnék fektetni a fő hangsúlyt, hanem a történelmi személyiség felfedezésére, megértésére, máig tartó hatásának tiszteletére.

A felhívásra október 30-ig – határon innen és túl – 32 középiskola 52 csapattal jelentkezett.

A versenybizottság forrásjegyzékkel, szakirodalommal segíti a diákok felkészülését. Az első, helyi fordulóra december 12-én kerül sor, majd 2014-ben a regionális, ill. az országos döntőn a legjobbak bizonyíthatják, hogy nyitottak a történeti valóság aktuális és modern értelmezésére, arra, hogy ne csak egy feladatlap jó megoldásait keressék, de gondolkodásra, szóra, vitára, játékra bírják saját magukat és társaikat is.

Részletek a http://www.mariaradio.hu/mindszentyverseny honlapon érhetők el.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…