2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF

Barangoló

„Egy morzsát se hagyj!”
Ez a mottója annak a rendezvénynek, melynek keretében iskolánk tanulói látványos, ízletes és elsősorban étvágygerjesztő hidegtálakat készítettek. A „Menő Menzák” pályázat által biztosítottak az osztál…
Útátadó ünnepség Harsányban
A kormány egyedi döntésének köszönhetően 100 millió forintnyi támogatásból valósult meg útfelújítás településünkön. Az így felújított utakat február kilencedikén adták át a Dózsa György utcán, amely…
Idősek Karácsonya Harsányban
A hagyományokhoz híven, évente egy alkalommal azért jövünk össze, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket, szeretetünket azok iránt, akik hosszú munkában eltöltött évek után közöttü…
Kezdődnek a gödöllői Adventi Napok
Új helyszínen, számtalan újdonsággal, koncertekkel és látnivalókkal várja látogatóit a december 3-án megnyíló Gödöllői Adventi Napok rendezvénysorozata, ami a karácsonyi vásárral együtt idén az Alsópa…
Új Kezdet: II. Nagygyűlés
Az Új Kezdet II. nagygyűlésén, tegnap délelőtt, Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és Gémesi György az Új Kezdet elnöke az Európa Unió Himnuszára együtt vonultak be. A nagygyűlésen Hohn Krisztina a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp