2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » Kezdődnek a gödöllői Adventi Napok

Kezdődnek a gödöllői Adventi Napok

Új helyszínen, számtalan újdonsággal, koncertekkel és látnivalókkal várja látogatóit a december 3-án megnyíló Gödöllői Adventi Napok rendezvénysorozata, ami a karácsonyi vásárral együtt idén az Alsóparkban, a kastély és a Művészetek Háza közötti füves területen, a Karácsonyház szomszédságában kap helyet, a hétvége ünnepi műsorainak színpadául a Művészetek Háza főbejárati része szolgál.

A programsorozat december 3-án délután 16 órakor veszi kezdetét. Vasárnapra felépül az élő állatokkal benépesített betlehem, a mézeskalács ház, helyére kerülnek, és feldíszítve pompáznak majd a karácsonyfák. Fenyőből ugyanis idén többet is állítanak, hagyományosan a főteret díszíti a város karácsonyfája, az alsóparki helyszínen pedig négy olyan fenyőt állítanak fel mindenki karácsonyfájaként, amikre bárki felteheti majd saját készítésű díszeit. Ide kerül az a nagyméretű adventi koszorú is, amit a Pálmaház Karácsony virágkötő és dekoratőr munkatársai készítenek el a városnak.

A rendezvény legnépszerűbb látványossága a korcsolyapálya vasárnap reggel 9 órakor nyit. A 12,5 x 25,5 méteres műanyag „jégpályát” a Gödöllői Adventi Napok keretében december 3. és január 1-ig mindenki ingyenesen használhatja. A „műjégpálya” minden nap 9 és 22 óra között lesz nyitva, s a hagyományos korcsolyákkal lehet majd használni. Hétköznaponként, tanítási időben a gödöllői iskolák veszik majd birtokba a létesítményt. Akinek nincs, az a helyszínen -szintén ingyenesen – kölcsönözhet majd korcsolyát.

Az adventi estéket a kulturális programok teszik majd teljessé, amelyek a Művészetek Háza főbejáratánál, várja majd az érdeklődőket. Pénteken, szombaton és vasárnap a városi kulturális egyesületek, csoportok és a gödöllői iskolák műsora segít az ünnepre hangolódásban.

A szervezők a gyerekek számára is vonzó programokkal készülnek. Bizonyára sokak kedvence lesz az élő állatokkal benépesített betlehem, ahol minden nap 17.30- kor birka simogatásra várják a gyerekeket. Ezzel szemben, a Karácsonyház mellett állítják fel a Meseházat, ahol december 3-23-ig minden nap – hétfőtől csütörtökig 17 órakor, péntektől vasárnapig 18 órakor – karácsonyi mesék felolvasására kerül sor. A szervezők a mese után meglepetéssel várják majd az ifjú hallgatóságot.

December 17-én  vasárnap 16 órakor rendezik meg a már hagyományos Betlehemi láng átadó ünnepséget. A láng a betlehemi Születés Templomából érkezik Bécsbe, ahonnan cserkészek hozzák Gödöllőre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp