2026. 09. 3. csütörtök

Hilda

1 EUR 368 HUF
1 GBP 429 HUF

Szabolcs

Meseíró pályázat Szerencsen
Meseíró pályázatot hirdet Szerencs és a kistérség általános iskoláiban tanuló negyedik osztályos diákoknak a Városi Kulturális Központ és Könyvtár. A munkákat "Álomországban ébredtem" címmel tartalmi …
Nyílt levél Monokról
Szepessy Zsolt, Monok polgármestere az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz: Tisztelt Polgármesterjelölt Társaim!Rövid időn belül letelik, egy négyéves önkormányzati ciklus, de egyben el …
Közoktatási törvény változásai
A közoktatási intézmények működésének jogi szabályozását érintő legfontosabb változásokról, s az átdolgozandó intézményi szabályozó dokumentumok tartalmi köréről tartott előadást a Vezetőképző Akadémi…
Építkezés az árvíz után Felsőzsolcán
Lezárult az állami újjáépítési program támogatási megállapodásainak megkötése Felsőzsolcán. A kormányhatározat alapján a szerződéskötések augusztus 25-én kezdődtek, de már az első napokban látszott, a…
Folyik a miskolci elkerülő út tervezése
Tovább enyhülhet a Miskolc belvárosára nehezedő forgalmi nyomás. A tervek szerint két év múlva elkészül a várost északkeletről elkerülő útszakasz az M30-as gyorsforgalmi út és a szlovák határra vezető…
A BM közleménye
A Belügyminisztérium előterjesztette „az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatát, amelyet a kormány még nem tárgyalt meg, így az a kormány hivatalos álláspontjának egy…
Újra indul a”gyémántkeresés” Miskolcon
A Miskolci Gyémántok Alapítvány ismét várja a miskolciak ajánlását arra, hogy ki az a személy, vagy melyek azok az egyesületek, közösségek, akiket megjutalmazna a „Miskolci Gyémánt” díjjal. 2010. …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés