Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Hircsu Ákos, a SZEME polgármesterjelöltje,vasárnap délelőtt a Mancs szobornál. Az eseményen elhangzott, hogy a napokban több millió forint értékű felszerelést loptak el a miskolci Spider Mentőcsoporttól. Hircsu Ákos – aki a szeptember 9-i közgyűlésen tett önkormányzati képviselői esküt – hangsúlyozta: a nemzetközi hírű csoport több száz ember életét mentette már meg a világ számos pontján, ezért kiemelten elítélendő az, hogy valaki életmentő felszereléseket lopott a Spidertől. Az önkormányzati képviselő szerint sürgős segítségre van szüksége a csoportnak, így egy havi tiszteletdíját ajánlotta fel annak a nyomravezetőnek, aki információval tud szolgálni a lopással kapcsolatban. Hircsu Ákos elmondta: amennyiben szerda éjfélig nem jelentkezik senki, úgy csütörtökön a 100 ezer forintos összeget a Spider Mentőcsoportnak adja majd át. A képviselő kérte a bíróságot, hogy a lehető legszigorúbban büntesse a tettest, hogy az ítélet valóban elrettentő példa legyen.










