2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Építkezés az árvíz után Felsőzsolcán
royal_magazin_PNG

Építkezés az árvíz után Felsőzsolcán

Lezárult az állami újjáépítési program támogatási megállapodásainak megkötése Felsőzsolcán. A kormányhatározat alapján a szerződéskötések augusztus 25-én kezdődtek, de már az első napokban látszott, a sok rendezetlen tulajdonviszony, nem egyértelmű biztosítási és hitel helyzetek miatt a várnál lassabban haladt a munka. Ezért augusztus 10-ig meghosszabbították a kivitelezésre vonatkozó vállalkozói szerződések megkötésének határidejét. A tapasztalat azt mutatta, hogy az előzetes felmérésektől is többen, mintegy 41 károsult élt a kormány által is preferált lakásvásárlási lehetőséggel. A minimális lakhatási feltételek jogosultsága esetén ugyanis vagy a vásárlást vagy az építést választhatták a károsultak.

Az összesítés szerint 125 darab szerződést kötöttek. Ebből 41 lakásvásárlásra, 84 pedig építésre vonatkozott. Huszonkilenc esetben a károsultak írásban úgy nyilatkoztak, hogy maguk kívánják megoldani a lakhatásukat és nem veszik igénybe az állami támogatást. Tizenhat esetben a tényállás és a jogosultság megállapítása még folyamatban van, ezekről hétfői rendkívüli ülésén dönt majd a felsőzsolcai képviselő-testület. (Ezek hátterében olyan gondok állnak, mint például a biztosítási összeget a másik tulajdonos már elköltötte, hagyatéki ügyek, stb.) További 16 esetben pedig a károsultak még gondolkodnak azon, hogy igénybe veszik e az állami támogatást.

A szerződéskötések alkalmával sok furcsa, váratlan, jogilag nehezen értelmezhető esettel találkoztak a városháza munkatársai. Az egyik esetben például három éve lejárt személyi igazolvánnyal jelent meg a károsult, de volt olyan eset is, hogy a 25 éve meghalt édesapa még mindig tulajdonosként szerepelt az ingatlan tulajdoni lapján. Az egyik szerződésnél pedig az jelentett kisebb fennakadást, hogy 17 tulajdonosa volt az elvesztett és újjáépíteni kívánt ingatlannak, s több napos egyeztetést igényelt, hogy minden tulajdonos egy időben ott legyen az aláíráskor.

Eddig 92 építési engedély kérelem érkezett, amiből 86 már jogerőssé vált. Felsőzsolcán eddig 70 vállalkozási szerződést kötöttek. A képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében a héten megkezdődött a 13 könnyűszerkezetes ház építése is Felsőzsolcán. A lakásvásárlást választók közül tíz esetben tudjuk, hogy már heteken belül beköltözhetnek új otthonukba. Az önkormányzat által biztosított átmeneti szálláson jelenleg még hét személy tartózkodik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés