2026. 09. 3. csütörtök

Hilda

1 EUR 368 HUF
1 GBP 429 HUF

Szabolcs

Miskolc Kártya a helyi közösségért
Összefogás a Gyermekek Nemzetközi Világnapján Az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-a a Gyermekek Nemzetközi Világnapja. Ebből az alkalomból a Miskolc Kártya Csapata egy rajzversennyel egybekötö…
Bölcsisek is járhatnak az alózsolcai óvodába
Hétmillió forintos adomány révén idén ősztől bölcsődéseket is tud már fogadni az alsózsolcai óvoda. Sok szülő számára ez az egyedüli esély, hogy be tudja fejezni egyetemi tanulmányait vagy vissza tudj…
Kenyheci anziksz
Öt év alatt háromezer új munkahelyTöbb mint öt évvel ezelőtt jártam Kenyhecen. Már akkor is meglepett a kis szlovákiai település polgármesterének nyilatkozata,  magabiztossága, s – most már szégyellem…
DVTK: birtokon belül a tulaj
Elvileg lezárult a diósgyőri futball tulajdonosváltása körüli folyamat. Egyrészt aláírták a végső dokumentumot a felek, másrészt felfedték magukat a nyilvánosság előtt az új illetékesek, és kiderült, …
Együtt az Ország!
Dr.Mengyi Roland /Fidesz/ országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z megyei Közgyűlés elnökjelöltje, azzal kezdte a mai miskolci sajtótájékoztatót, hogy a jelenlegi kormány már e rövid idő alatt is új alapokr…
A miskolci „Mechapark” első cége
Csütörtökön  elhelyezték a Wet Wipe Kft. új üzemének alapkövét a Miskolci Mechtronikai Ipari Parkban. Az elsősorban impregnálószereket, impregnált és száraz törlőkendőket és kozmetikai szereket e…
Félidőben a regionális fejlesztések
Az Észak-Magyarországi Operatív Program félidőnél 2010-ben félidejénél járnak azok a fejlesztési programok, amelyek az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési időszakához kapcsolódnak – hangzott el az…
Energia és környezet 2010
Energia és környezet – igények, lehetőségek, szükségszerűségek. Energia, biomassza, környezet, hulladék – fogyasztás és védelem. Meglehetősen aktuális, mindannyiunkat érintő témakörök, melyeket Energi…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés