2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Együtt az Ország!
6233-egytt-az-orszag

Együtt az Ország!

Dr.Mengyi Roland /Fidesz/ országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z megyei Közgyűlés elnökjelöltje, azzal kezdte a mai miskolci sajtótájékoztatót, hogy a jelenlegi kormány már e rövid idő alatt is új alapokra helyezte az egyházakkal való kapcsolatát.Ez a mi térségünkben  azért is fontos, mert a megye egyházi hagyományai erősek, s a felzárkózás nem képzelhető el nélkülük. Kell hogy legyen erkölcsi tartás az emberekben, mert erős gazdaságot csak erős lelkületű polgárokkal lehet építeni, s ebben nagy szerepe van az egyháznak is.

A történelmi egyházak fontosságáról, társadalomformáló szerepéről,megerősítéséről és a mostani zárszámadáskori kárpótlásukról  is szó volt a sajtótájékoztatón, amelyet a fenti címmel tartottak. Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány célja az ország mielőbbi talpra állítása, és ennek érdekében már számos lépést megtettek. Olyan törvények, döntések születtek amelyek erősítik a közigazgatást, s így a nemzeti összefogásban egyaránt jól tudnak majd együttműködni.
Példaként említette a közigazgatás átalakítását amely azzal kezdődött, hogy szeptembertől ismét működnek a Közigazgatási Hivatalok, jövő év első napjától kezdve pedig a megyei kormányhivatalok is létrejönnek. Ezt követően 2012-2013-ban újra megalakítják a járásokat is. – Rendet, biztonságot és békességet akarunk teremteni-hangsúlyozta- hogy a társadalom minden rétege megtalálhassa a boldogulását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés