2026. 09. 2. szerda

Dorina, Rebeka

1 EUR 367 HUF
1 GBP 428 HUF

Szabolcs

A hamburgeres esete az adóhatósággal
Egy borsodi hamburger árust ellenőriztek a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának munkatársai. A büfés azzal vált gyanússá, hogy lényegesen kisebb…
Mohy Sándor emlékkiállítás
A Műgyűjtők éjszakáján nyílik a 110 éve született kolozsvári festő, Mohy Sándor emlékkiállítása, a MissionArt Galéria és a százhalombattai Takács Galéria közös szervezésében. A kiállítást 17 órakor Sü…
Kit zavar a „reklámzaj”?
A tévénézőknek mindössze 30 százaléka szokta végigülni a reklámblokkot, elsősorban a nők és az idősebbek – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből. A kutatás arra is rámu…
A Mátrix és a való világ
A Jobbik szánalmasnak tartja, hogy a politikai elit és a fősodratú sajtó egy része több mint egy héttel Baráth Zsolt napirend utáni felszólalását követően, még mindig ezt a beszédet találja az ország …
A KÖLTÉSZET NAPJA MAGYARORSZÁGON
Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük A KÖLTÉSZET NAPJÁt. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versen…
BÁTHORI LÓRÁNT DIPLOMAHANGVERSENYE
A Miskolci Szimfonikus Zenekar fontosnak tartja a tehetséges fiatal művészek támogatását, ezért rendszeresen részt vállal valamilyen formában a művészeti képzésben is.   Április 13-án, 18 órátó…
Fogadó napot tart Miskolc rendőrkapitánya
Dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére. A fogadónap időpontja:2012. április 18. (szerda), 09.00 órától 12.00 óráig.Helye: Miskolci Rendőrkapit…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés