2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Medicina
  • »
  • A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását

A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását

A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
 Galgóczi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon „lazítani”, továbbra is be kell tartani azokat.

Elmondta azt is, a Pfizer már elérhető vakcinája krónikus betegek számára is adható, ugyanakkor van néhány kivétel. Ezek közé tartozik az akut lázas betegség, a várandósság és az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére. „Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott” – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolják, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak – közölte.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Május a Lyme-kór hónapja
A szakorvosok és az érintettek a gyors felismerés és kezelés fontosságát hangsúlyozzák Május a Lyme Disease Awareness Month, a Lyme-kór hónapja, amiko…

További cikkek

Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…