2024. 05. 7. kedd

Gizella
1 EUR 389 HUF
1 GBP 453 HUF

Negyvenkilenc balesetet már biztosan megelőztek a rendőrök

Egy hét alatt nyolc közúti közlekedési balesetben is ittas volt a sofőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ittas vezetők súlyos kockázati tényezők a közutakon, veszélyt jelentenek a közlekedés minden résztvevőjére.

A rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2020. július 6-a és 12-e között száznégy közúti közlekedési baleset történt, ebből nyolc balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor negyvenkilenc ittasan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak. Az adatokhoz tartozó információ még, hogy a forgalomból kiállított sofőrök közül 33(!) esetben az alkoholteszter bűncselekményi kategóriába tartozó értéket mutatott.
talapzatos

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A rendőrök ezért ismételten felhívják a járművezetők figyelmét, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

„… hogy mindenki hazaérjen!”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ismét lecsapott az álbankár, egy edelényi sértett számláján lévő közel 5 millió forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitánys…
Tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlano…

További cikkek