2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Iráni nagykövet: Amerikának kell megtennie az első lépést
royal_magazin_PNG

Iráni nagykövet: Amerikának kell megtennie az első lépést

Amerikának kell megtennie az első lépést, hogy újra részesévé váljon az Iránnal kötött nemzetközi atom-megállapodásnak (JCPOA), hiszen az egyezményt is ő mondta föl. A visszatérés politikai akarat kérdése, és rugalmasságot kíván – mondta Hamid Reza Nafez Arefi, iráni nagykövet Budapesten, kedden.

A Magyar Békekör tudósítójának jelentése szerint az Iszlám Köztársaság kikiáltásának 42. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón Irán magyarországi képviselője kijelentette: „Nekünk nem sürgős, van időnk, megértjük, hogy Amerika nehéz helyzetben van, és az új kormánynak idő kell a belső gondok orvoslásához éppúgy, mint a visszatéréshez a sokoldalú nemzetközi együttműködéshez, mint amilyen az atom-megállapodás is”. A nagykövet értésre adta, noha nem akarják, hogy az USA – Donald Trump döntéséhez hűen – távol maradjon az atom-megállapodástól, nehezen tudnák elképzelni visszatérését a JCPOA-ba anélkül, hogy Biden elnök kormánya ne helyezné hatályon kívül elődjének Iránnal szemben foganatosított szankcióit. Irán abban bízik, hogy Washingtonban felülkerekedik a józanság, és nem gördítenek többé akadályt az iráni olaj világpiaci értékesítésének útjába, s Irán a belőle származó jövedelmet meg is kapja.

A 84 millió lelket számláló Délnyugat-ázsiai ország (Teherán lakossága 15 milliós) 300 éve nem szállt meg másokat, történelmileg békés együttműködésre törekedett szomszédjaival, és a jövőben is következetes magatartást kíván tanúsítani annak dacára is, hogy törekvését elutasítják. „Az Iszlám Köztársaság kikiáltása óta arra irányul a külpolitikánk, hogy a térség országai külső beavatkozás nélkül oldják meg közös gondjaikat a környezetvédelemtől a kollektív biztonságig. Mindenkinek segítünk, hogy megszülessen egy ilyen együttműködési rendszer” – fűzte hozzá.

Irán nem fenyeget senkit, de megvédi magát. Erre szolgálnak az Oroszországtól vásárolt S-300 légvédelmi rakéták és az odahaza is gyártott hasonlóak.

A Békekör tudósítójának kérdésére, hogyan viszonyul Irán a két állam megoldáshoz a Közel-Keleten, Arefi nagykövet azzal válaszolt, hogy az ott élő népeknek kell eldönteniük, egy vagy több államot akarnak-e. Arra a kérdésre pedig, hogy Izrael miért tekinti fő ellenségének Iránt, azt mondta, azért, mert Izrael uralkodni akar a térségben, nem pedig egyenjogú együttműködést, mint amire Irán törekszik.

A nagykövet folyamatos kapcsolatban áll a magyar kormánnyal, elégedett a két ország együttműködésével, a magyar külügyminisztériumot érdekli Irán közel-keleti politikája, különösen a migrációt érintő lépések – tájékoztatott Hamid Reza Nafez Arefi nagykövet.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés