2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A mezőkövesdi tankerület igazgatóját nem érdekli a gyermekek erkölcsi fejlődése?
royal_magazin_PNG

A mezőkövesdi tankerület igazgatóját nem érdekli a gyermekek erkölcsi fejlődése?

Csaknem másfél hónap is kevés volt Gál János tankerületi igazgató úrnak, hogy válaszoljon megkeresésemre, amelyben a „Meseország mindenkié” című könyv intézményekben történő használatának tiltását kértem, illetve tájékoztatást az erőszakos LMBTQ propaganda térnyerése ellen tett intézkedésekről.
Szülőként aggaszt az érdektelensége, a Mi Hazánk Mozgalom választókerületi elnökeként, pedig aggaszt, hogy hivatalos állami szervezet vezetőjeként nem hajlandó válaszolni a hozzá elektronikus úton érkező megkeresésekre – ugyanis nem ez az első alkalom. Éppen ezért most nyílt levélként közlöm az október közepén írt levelemet. Bízom benne, felelős vezetőként nem az a bevett gyakorlata a megkereséseknél, hogy válaszra sem méltatja a hozzá fordulókat.

Tisztelt Igazgató úr!

A közelmúltban megjelent „Meseország mindenkié” című könyv kapcsán kérem a választókerület köznevelési intézményeinek vezetőit és fenntartóit, hogy tiltsák meg a magát nyíltan leszbikus szervezetnek valló Labrisz Egyesület gondozásában megjelent mesekönyv használatát! Elfogadhatatlan, hogy az elfogadás zászlaja alatt, az erőszakos LMBTQ propaganda térnyerését segítsék elő.

A Labrisz Egyesület által készített foglalkoztatási tervekben olvasható gondolatokra („Mi lenne, ha fordítva alakult volna a mese: a mesehős egy hős férfi, aki nővé akar változni. El lehet játszani a gondolattal: a lányok fiúk lesznek és fordítva.”) semmi szüksége egy alsó tagozatos, vagy óvodás korú gyermeknek, nekik tökéletesen megfelelnek ezen átírt mesék eredeti változatai is.

A gyermekvédelmi törvény egyértelmű a kérdésben: 6. § (4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások ellen védelemben részesüljön. Nem hiszem, hogy ha a törvényeink egyértelműen rendelkeznek, engedni kellene a homoszexuális lobbi és a balliberálisok nyomásának.

Kérem tájékoztasson az üggyel kapcsolatban tett intézkedésekről!

Tisztelettel:
Szajlai János
a Mi Hazánk Mozgalom választókerületi elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés