2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik: Mi lesz a magyar katonákkal Iránban?
royal_magazin_PNG

Jobbik: Mi lesz a magyar katonákkal Iránban?

Stummer János Facebook-bejegyzése:

LEVÉL KÓSA LAJOSNAK, A HONVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK – Tisztelt Elnök Úr!
Bizonyosan Ön is értesült róla, hogy az éjszaka folyamán Quasem Suleimani iráni politikus likvidálásával összefüggésben rakétatámadások értek több iraki várost, köztük Erbilt, ahol magyar katonák teljesítenek szolgálatot.

A kialakult helyzetre tekintettel javaslom, hogy az Ön által vezetett Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, valamint az általam elnökölt Nemzetbiztonsági bizottság a lehető leghamarabb közösen üljön össze és kérjen minden fontos részletre kiterjedő tájékoztatást az illetékes állami vezetőktől és szolgálatoktól.

A nemzet biztonsága az első, nekünk országgyűlési képviselőknek pedig minden pártpolitikai és egyéb megfontoláson túl a magyar állampolgárok testi épsége a legfontosabb. Bár a rendelkezésre álló információk alapján jelenleg nincs közvetlen veszélyhelyzet, de arra kérem, előzzük meg a bajt, gondolkodjunk előre, hogy ez a konfliktus ne kerüljön magyar életekbe. Ne adjunk teret annak a lehetőségnek, hogy csak az események után kullogva tudjunk segítő kezet nyújtani.

Biztosan egyetért velem abban, hogy a kialakult helyzetben időszerű meghallgatnunk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, valamint Dr. Benkő Tibor honvédelmi minisztert, továbbá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Információs Hivatal munkatársait.

Magyarország érdekében az Országgyűlés illetékes bizottságainak pontos képet kell kapniuk a magyar katonák, civilek és gazdasági érdekeltségek biztonsági helyzetével, valamint a mostani konfliktus lehetséges kimeneteleivel kapcsolatban.

Mihamarabbi érdemi válaszát kérve,

Stummer János,
a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés