2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szijjártó Péter: Nemzeti kincsünk a cirkuszművészet
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: Nemzeti kincsünk a cirkuszművészet

A magyar kulturális örökség nagyon fontos eleme a cirkuszművészet, hatalmas nemzeti kincsünk. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál a monte-carlói, a moszkvai és a latinai fesztiválok sorába emelkedett – mondta Szijjártó Péter, aki szerdán este nyitotta meg a január 13-ig tartó eseményt a Fővárosi Nagycirkuszban. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyarok számára büszkeség, hogy a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál immár huszonnégy éves hagyománnyal rendelkezik és idén tizenharmadik alkalommal látja vendégül a világ cirkuszművészeti elitjét. Szijjártó Péter kitért arra, hogy a budapesti esemény immár a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjévé vált: Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában idén négy földrészről érkezett, komoly nemzetközi elismerésekkel kitüntetett művészeket láthat a közönség. Egyedül Kínából 31 tagú csapat érkezett. „Magyarország nemcsak számos komoly tudóst és találmányt adott már a világnak, a cirkuszművészet világában is a legkülönlegesebbek közé tartozik. Elég csak a Richter családra gondolni, ahonnan Richter József lovas akrobata a közelmúltban Kossuth-díjat kapott” – hangsúlyozta a politikus. Megjegyezte, hogy a magyar cirkuszművészetet a komoly hagyományok mellett a folyamatos megújulás jellemzi. „A Lázár Ervin Program keretében az a célunk, hogy minden magyar általános iskolás évente legalább egyszer egy színházi vagy egy cirkuszi produkcióra eljusson” – emelte ki. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál A és B versenyprogramját három-három alkalommal láthatja a közönség a következő napokban, a produkciókat nemzetközi zsűri értékeli és díjazza. A fesztiválra a szervezők tízezer vendéget várnak, a program részeként a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt nemzetközi cirkuszművészeti konferenciát rendeznek, a Mezőgazdasági Múzeumban pedig az Európai Cirkuszok Szövetsége tart szakmai tanácskozást. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés