2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Tortacsodák Szikszón
50577-4_jpg

Tortacsodák Szikszón

50577-4_jpgCake de la Cake torta design verseny

Mi szemnek, szájnak ingere annyi édes falatot láthatott, kóstolhatott a nagyérdemű szombaton, az első magyarországi Cake de la Cake versenyen.

Cukorcsodák, tortakompozíciók, cukormázból megálmodott virágcsokrok, ehető és design torták sorakoztak a szikszói Inkubátor ház két emeletén.

 -A rendezvényt befogadó város polgármestere mellett, szeretnék először is köszönetet mondani Dr. Lenkey Ferencnek, – a férjemnek – aki  az egy évnyi előkészítő munkában nagyon sokat segített nekünk. Nélküle ez a verseny nem jöhetett volna létre, mint ahogy Sylvia Elba nélkül sem, aki a Cake de la Cake International szervezet tagja, – mondta nyitóbeszédében dr. Lenkey Ferencné, aki e magyarországi verseny főszervezője. Nem mellesleg a birmingham-i, és a londoni verseny résztvevője  is, ahol 1999 versenyző közül, hozta el az negyedik díjat.

50577-14_jpg

Füzesséri József polgármester, köszöntötte a vendégeket, s arról beszélt, hogy az ebben az évben 30. születésnapját ünneplő Szikszónál jobb helye nem is lehetett volna a tortaversenynek.

A verseny hét tagú nemzetközi zsűri elnöke Sylvia Helba kérdésünkre elmondta, hogy 167 versenyző nevezett a versenyre 7 kategóriában.

– Mi a verseny célja?

– A Cake de la Cake célja többek között az, hogy külföldi es magyar cukrászoknak, cukrász tanulóknak és hobbi cukrászok számára lehetőséget biztosítson nemzetközi megmérettetésre.

– Melyek a legfontosabb szempontok a zsűrizésnél?

– A  minőségi, prémium anyagok használata,az eredetiség, a színek összhangja, a technikai tudás, az ízek harmóniája.

– Mit nyernek a versenyzők?

– A szikszói verseny 4 nyertese jogosult majd arra, hogy Londonban részt vegyen a Cake Internationalon és Párizsban a Sugar Parison.

Dr.Lenkey Ferencné azt is elárulta, hogy ezentúl minden évben megszervezik majd a versenyt itthon, de azért már most is voltak versenyzők Ausztriából, Szlovákiából és Szerbiából, s az a cél, hogy egyre több külföldi versenyző is rész vegyen az édes megmérettetésben.

A látogatóknak nem csupán az ízlelőbimbói részesültek élményben, hanem a zene és a tánc is szerepet kapott a szórakoztatásban. Többek között Kovács Gábor operaénekes hangjában is gyönyörködhetett a nagyérdemű.

50577-6_jpg

50577-5_jpg50577-7_jpg

50577-8_jpg

50577-9_.jpg

50577-10_jpg

50577-11_jpg

50577-13_jpg

OBE

fotó:OL

.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Itt van az ősz, itt a friss körte
Magyarországon a friss körte fő szezonja júliustól egészen október végéig tart, ekkor érnek be egymás után a lédús nyári, őszi és a jól tárolható téli…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés