2030-RA MEGELŐZNI AUSZTRIÁT?
A kormány lázálmairól és a valóságról
A napokban Matolcsy György jegybankelnök újabb álmát osztotta meg a közvéleménnyel (miközben Varga Mihály pénzügyminiszter szavait kritizálta tőle is szokatlan élességgel), amely szerint úgy gondolja, hogy a magyar gazdaság új „aranykorának” még nincs vége, s folytathatjuk „dinamikus felzárkózásunkat” a nyugati államokhoz. A jegybankelnök vélhetően elfelejti, hogy arról a gazdaságról beszél, amelyet az elmúlt harminc év kormányai a végletekig kiszolgáltatottá tették, miközben minden téren a multicégek kegyeit keresték, így ma hazánk többek között a német autógyárak negyedéves prospektusaitól és ajánlataitól függ… Utóbbiak megrendelései zuhannak, általános leépítésekbe kezdtek, miközben az erős, legalább regionális szinten eredményeket elérő, külföldön is eredményes magyar gazdasági ágak kiépítését a kormányon lévők egyszerűen elszabotálták.
A fentiek ismeretében Matolcsy Ausztriát 2030-ig utolérni szándékozó vágyai egyszerűen komolytalanok, s méltatlan is „aranykorról” beszélnie, miközben a hazai bérszínvonalat tudatosan tartották regionális szinten is alacsonyan, ezt nevezve el „versenyelőnynek”. (Az egy főre jutó GDP 2017-re Ausztriában 47290 USD, hazánkban pedig alig 15531 volt.) Ráadásul a hazai vállalkozói szféra támogatás híján nem erősödhet a kellő mértékben, az új oligarchák pedig jellemzően nem saját tehetségük, hanem kormányzati kiadások eredményeképpen foglalhattak pozíciókat és könyvelhettek el növekedést.
A Jobbik tehát annak örülne, ha mind a pénzügyminiszter, mind pedig Matolcsy György annak útjait keresné, hogyan vonhatók be a multicégek a közteherviselésbe, s hogyan tárgyalhatók újra a stratégiai szerződések annak céljából, hogy azokban a magyar munkabérek lassú, de legalább a termelékenységi adatokkal összhangban lévő felzárkóztatása is ki legyen kötve. A magyar polgárok többsége vélhetően az osztrák színvonalnál kevesebbel is beérné, ha cserébe visszaépülne a szociális védőháló maradéka, nem fenyegetnének tömeges kilakoltatások, és nem tartoznának teljes magyar régiók egész Európa legszegényebb vidékei közé. Amíg azonban ezek láthatatlan zónák a kormányzati és jegybanki vezetők számára, elsőként talán nem Bécset kellene megcélozni – hanem megismerkedni a magyar rögvalósággal…
