2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Miskolci, tiszaújvárosi, putnoki és sátoraljaújhelyi szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
royal_magazin_PNG

Miskolci, tiszaújvárosi, putnoki és sátoraljaújhelyi szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Miskolci, tiszaújvárosi, putnoki és sátoraljaújhelyi szervezet lett a MOL Helyi Érték programjának győztese Borsod-Abaúj-Zemplén megyében


·                Országosan 40 civil szervezet kap összesen 20 millió forintot
·                A MOL Helyi Érték Program célja, hogy helyben született kezdeményezéseket és összefogásokat támogasson
·                A győztesek a programjaikat idén május és december között valósítják meg

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Egressy Béni Alapítvány „Zeneszánsz” Zenés Vigasságok elnevezésű pályázata, az Alapítvány Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért Kiskertek létesítése az óvodában-magas ágyások formájában című pályázata, illetve a Gömöri Népfőiskolai Egyesület Divatba hozzuk a múltunkat!, valamint az Eötvös József Börtönügyi Egyesület A nagy háborúk nyomában – fedezd fel a 75 évvel ezelőtti sátoraljaújhelyi emlékeket! című pályázat kapta a legtöbb közönségszavazatot a benzinkutakon, így ők lettek a MOL Helyi Érték programjának győztesei. A nyertes szervezetek egyenként félmillió forintos támogatásban részesülnek.

A MOL Alapítvány a helyi civil szervezetek, kezdeményezések támogatására hozta létre a MOL Helyi Érték Programot, melyre összesen 297 pályázat érkezett be. A szakmai értékelés és az alapítvány kuratóriumának döntése alapján 109 pályázat vett részt azon a közönségszavazáson, melyet április folyamán tartottak a MOL töltőállomásokon, országszerte 40 körzetben. A  nyertesek neve a vásárlók és a civil szervezetek szimpatizánsainak szavazatai alapján dőlt el, a nyertes 40 civil szervezet pedig egyenként félmillió forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesül.

„Négy kategóriában lehetett pályázni országszerte: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem-fenntarthatóság és társadalom. A legtöbb nyertes projekt a „Jövő generációja” és „Környezetvédelem-fenntarthatóság” kategóriából került ki. Előbbinél gyerekek, fiatalok részvételével, illetve intergenerációs programként valósul meg a pályázat, míg utóbbinál a települési vagy környéki zöld területek rendezése, parkosítás szerepel, mint cél” – mondta Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

A szavazatokért a legnagyobb verseny a gödöllői-isaszegi-veresegyházi-péceli körzetben zajlott, csak itt több mint 15.000 szavazatot adtak le a három, versenyben lévő szervezetre, de kiemelkedően aktívak voltak a szavazók Békéscsabán és Vácott is. A projektek a tervek szerint több mint 100.000 főt mozgósítanak majd, 1200 önkéntest és közel 500 közösségi szolgálatos diákot bevonva. A nyertes civil szervezetek programjaikat 2019 májusa és decembere között valósítják meg.

A győztes 40 civil szervezet listája itt érhető el: https://www.molalapitvany.hu/cikk/helyi-kozossegek

A nyertes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei projektekről:

Miskolci körzet:

EGRESSY BÉNI ALAPÍTVÁNY

„ZENESZÁNSZ” ZENÉS VIGASSÁGOK (MISKOLC)

A gyermekes családoknak kínálnak egyedi szabadidős programot és egyben megismertetik velük a Miskolci Egressy Béni Zeneiskolát. Ma már tudományosan bizonyított, hogy a zenetanulás jellemformáló, mind a személyiségre, mind pedig az egész életvitelre hatással van. A szervezet célja, hogy minél több szülő tisztában legyen ezzel és minél több gyermek megtapasztalja ezt. A „Zeneszánsz” Zenés Vigasságok c. rendezvényen lehetőség lesz az oktatott hangszerek kipróbálására; felmérik a jelentkezők zenei hallását, ritmusérzékét; zenei vetélkedőt és reneszánsz táncházat szerveznek. Növendékek, tanáraik és meghívott vendégeik műsort adnak.

Tiszaújvárosi körzet:

ALAPÍTVÁNY TISZAÚJVÁROS GYERMEKEINEK EGÉSZSÉGÉÉRT

KISKERTEK LÉTESÍTÉSE AZ ÓVODÁKBAN – MAGAS ÁGYÁSOK FORMÁJÁBAN

Az egészséges életre, a környezettudatosságra való nevelést az óvodákban kell elkezdeni. Kihasználják a gyermekekben rejlő természetes tudásvágyat és tenni akarást: kis zöldségeskerteket alakítanak ki az óvodákban magas ágyások formájában, melléjük komposztálókat terveznek a környezettudatosság jegyében. Az így elültetett zöldségeket a gyermekek az óvónők és szakemberek segítségével gondozzák és így a gyerekek megismerhetik az örömet, amit a saját maguk által megtermelt zöldség jelent.

Kazincbarcika-Sajószentpéter-Edelény-Putnok körzetben:

GÖMÖRI NÉPFŐISKOLAI EGYESÜLET

DIVATBA HOZZUK A MÚLTUNKAT! (PUTNOK)

Az egyesület célja a gömöri térség hagyományos kézimunkáinak megőrzése és továbbfejlesztése. A Gömöri vert csipke és a Gömöri csomós hímzés elnyerte az Aggtelki Nemzeti Parki Termék védjegy címét. A Gömöri csomós hímzést kézimunka tanfolyamon tanítják meg elsősorban a fiatal nyugdíjasoknak, a közfoglalkoztatásban dolgozóknak, valamint az érdeklődő középiskolásoknak. A hímzési technikát a Népfőiskola tagjai mutatják meg, akiknek munkái kiállításokon is szerepeltek. A tanfolyam közösségépítő, de a hímzéseket a későbbiekben értékesíteni is lehet.

Sátoraljaújhelyi körzet:

EÖTVÖS JÓZSEF BÖRTÖNÜGYI EGYESÜLET

A NAGY HÁBORÚK NYOMÁBAN – FEDEZD FEL A 75 ÉVVEL EZELŐTTI SÁTORALJAÚJHELYI EMLÉKEKET!

Az egyesület kezdeményezésére jött létre 2017-ben a „Nagy háborúk nyomában” c. történelmi tanösvény, amely a két világháború sátoraljaújhelyi helyszíneit kapcsolja össze. 2018-ban az I. világháború befejezésének 100. évfordulóján bejárták a tanösvény I. világháborús állomásait. A nagy sikerrel megrendezett séta folytatásaként 2019-ben a II. világháborús helyszíneket mutatják be, abból az alkalomból, hogy 75 éve, 1944‑ben fejeződött be a II. világháború Sátoraljaújhelyen. A hagyományos séta elsősorban a középkorú és idősebb helyi lakosoknak szól. A középiskolás diákok számára a tanösvény állomásaihoz kapcsolódva geocaching játékot szerveznek, vonzóbbá téve számukra az ismeretek megszerzését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés