2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Csorbítanák az országgyűlési képviselők belépési jogait
49006

Csorbítanák az országgyűlési képviselők belépési jogait

Sajnos bekövetkezett, amit előre lehetett sejteni, az ellenzéki országgyűlési képviselőket akarják azzal ellehetetleníteni, hogy törvényileg szűkítsék a középületekbe és közintézményekbe való bejutásukat.

Amióta az ellenzéki országgyűlési képviselők bevonultak az MTVA, vagyis a közrádió és a köztelevízió székházába, sejteni lehetett, hogy ennek jogi lehetőségét a jövőben korlátozni kívánja a hatalom. Különösen azután vált ez a szándék tapinthatóvá, amikor Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselőket erőszakkal dobták ki onnan. A törvénytelenségek egymásra épülő sora kellett ahhoz, hogy ezt a bent lévő „biztonsági” őrök megtehessék és még az ott lévő rendőrség se avatkozzon közbe.

Ma a Parlament igazságügyi bizottságában, amelyben a kormánypártok vannak többségben, véghez vitték azt a határozatot, amely jelentősen csorbítaná az országgyűlési képviselők jogait, elsősorban a középületekbe és közintézményekbe való belépésüket, bejutásukat. Vendégként jelen volt Szél Bernadett és Bősz Anett független országgyűlési képviselők. Utóbbi a teljes ülésről felvételt készített. Szél Bernadett a felszólalásában elmondta „A kormánypártok részére kezd veszélyessé válni, amit az ellenzéki képviselők csinálnak. Önök azt akarják, hogy kiszámítható és ellenőrizhető módon gyakoroljuk a jogainkat. Ki akarja az ellenzéki képviselőket ellenőrizni? Talán a volt Fideszes képviselő, az Állami Számvevőszék elnöke vagy a belügyminiszter, a házelnök? Minket csak a választópolgárok ellenőrizhetnek, akik a parlamentbe küldtek. Jól látszik, hogy vissza akarják kényszeríteni az ellenzéket a bábszínházzá silányított magyar parlamentbe.” Az ülésen még egyszer szót kért Szél Bernadett, de azt az elnökkel együtt a kormánypártiak leszavazták.

Az igazságügyi bizottság a határozatot a kormánypárti elnök és tagok szavazatával fogadta el. Ellene a jobbikos Jakab Péter és Varga-Damm Andrea, a szocialista Varga László és a DK-s Arató Gergely képviselők voksoltak.  Az ellenzéki érveket erősítő Bősz Anettnek és Szél Bernadettnek nem volt szavazati joga.

Kertész Z István/kép Szél Bernadett fb. oldala: Bősz Anett

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés