2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Harmadik perét nyerte meg jogerősen a Helsinki Bizottság a Fidesszel szemben
royal_magazin_PNG

Harmadik perét nyerte meg jogerősen a Helsinki Bizottság a Fidesszel szemben

Ismét hazudott a Magyar Helsinki Bizottságról a Fidesz. Halász János frakciószóvivő tavalyi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a civil szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik, titkolózik a vagyonáról és az általa pénzelt emberekről. Ez a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint sem igaz. A bíróság ma nemcsak a Fidesz, hanem Halász János felelősségét is megállapította. A pártnak és Halásznak bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől, valamint 400 ezer forintos sérelemdíjat és mintegy 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie. A bíróság arra is felszólította a pervesztes alpereseket, hogy tartózkodjanak a további jogsértésektől.

A kormánypártról eddig két jogerős ítélet is kimondta, hogy megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírét, amikor valótlanságot állított a civil jogvédő szervezetről. Ma megszületett a harmadik ilyen jogerős ítélet is.

Halász János, a Fidesz frakciószóvivője tavaly április 23-án sajtótájékoztatót tartott. Ezen arról beszélt, hogy más civil szervezetek és „a Magyar Helsinki Bizottság összehangoltan megtagadta a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését”. Valamint „e Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről”. Illetve „miközben másoktól átláthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni”; továbbá „a Soros-szervezetek magukat egyáltalán nem szeretnék átláthatóvá tenni”. Halász János szerint ez azt bizonyítja, hogy a Helsinki Bizottság nem tartja magára nézve kötelezőnek a magyar törvényeket.

Tette mindezt Halász úgy, hogy a Magyar Hírlap napilap 12 nappal azelőtti közadat-igénylésére a Helsinki Bizottság időben és teljes körűen válaszolt (felelete megtalálható a honlapján), de a gazdálkodási adatait és működését az adatigényléstől függetlenül is bárki megismerheti az egyesület honlapján. Halász állításának és a Fidesz „tájékoztatójának” tehát nem volt ténybeli alapja.

A Helsinki Bizottság ezek után kénytelen volt bírósághoz fordulni. Első fokon a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Fidesz valótlanságot állított és megsértette az egyesület jó hírnevét. Az egyesületnek 400 ezer forint sérelemdíjat ítéltek meg, de Halász János megúszta felelősségre vonás nélkül, mert az indokolás szerint a szóvivő nem felel a megbízója magatartásáért.

Az első fokú ítélet ellen mind a párt, mind a Magyar Helsinki Bizottság fellebbezett. A civil jogvédő egyesület azt kérte a bíróságtól, hogy Halász János frakciószóvivő felelősségét is állapítsa meg, és ítéljen meg magasabb sérelemdíjat. A párt viszont azt szerette volna, hogy a teljes keresetet utasítsa el a bíróság.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ma jogerősen kimondta: Halász János fideszes frakciószóvivőt is felelősség terheli pártja sajtótájékoztatóján elmondottakért. Ráadásul a bíróság a perköltség megfizetésére kötelezte mindkét alperest, ami közel 400 ezer forintra tehető. Emellett a Fidesznek és szóvivőjének 400 ezer forint sérelemdíjat is kell fizetnie, és nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól.

A kormánypárt az elmúlt években két esetben is jogerősen pert veszített a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben. Mindkét esetben bocsánatkérésre kötelezték, valamint felszólították, hogy tartózkodjék további jogsértésektől. Ez utóbbinak, mint a mai ítéletből is kiderül, nem tett eleget a Fidesz, sőt az ilyesfajta otromba és abszurd koholmányokra egyenesen politikát épít.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés