2026. 07. 21. kedd

Dániel, Daniella

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Versengtek a pálinkák Sajóbábonyban
41006-4

Versengtek a pálinkák Sajóbábonyban

Sajóbábony Város pálinkája az idén egy 2015-ös birs lett, amelyet Zelenák Ferenc, helyi fiatalember készített.

Az idei Pálinka és Pogácsafesztiválon a hagyománynak, a szórakozásnak és a finom ízeknek volt a legnagyobb szerepe. Dr. Szilva István köszöntőjében azt mondta: A pálinka „emberkísérő” ital, hiszen a születéskor, a házasságkötéskor, és az elmúlás pillanatában is elkíséri az embert. A disznóöléssel felelevenítettük a régi hagyományokat, hiszen a mai fiatalok közül sokan, már csak ilyen alkalmakkor ismerhetik meg  azokat az ízeket amelyek eleink asztalára került.

Orosz János pálinkanagymester hirdette ki az eredményt, ahol a szigorú zsűri szempontjait ismertették, majd kiosztották a díjakat. Mint a zsűri elnöke elmondta: lehet, hogy nem volt olyan sok divatos különlegesség, mint a legtöbb versenyen, de sokkal több jó pálinka került a zsűri elé.

Fotó:OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Bundás kenyér és zsidó tojás
Már reggel is nyitva a Kádár Étkezde, ahol hagyományos magyar reggelikkel várnak Ahogy azt a tavalyi újranyitáskor ígérte Gerendai Károly, a Klauzál …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés