2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Súlyos helyzetben a miskolci idősgondozás
royal_magazin_PNG

Súlyos helyzetben a miskolci idősgondozás

Ezt állítja a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, a szociális bizottság tagja Szilágyi Szabolcs, aki szerint a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény vezetése képtelen megbirkózni azokkal a visszásságokkal, amelyek megbénítják a megfelelő ellátást.

Szilágyi szerint az ápolók rendkívül leterheltek, hiszen sokszor másfélszer annyi ellátottról kell gondoskodniuk, mint amennyit a törvény előír, aminek köszönhetően a rendszer személytelenné válik, hisz nincs kellő idő az egyéni gondokkal foglalkozni. Probléma az is – tette hozzá –, hogy a gondozási időnek csak az első órája ingyenes, így pedig minden ellátott – tekintettel a rossz anyagi körülményekre – ebbe az egy órába szeretne mindent besűríteni, ami csak papíron valósul meg. Tovább rontja a helyzetet az is – közölte a Jobbik politikusa –, hogy a jelzőrendszer kezelése a gyerekvédelemhez került, vagyis az idősekhez sok esetben szociális gondozó, ápoló helyett gyermekvédelmi szakember érkezik.

Szilágyi Szabolcs elmondta: az önkormányzat egészségügyi-szociális bizottsága mindig méltatja a szociális szférában dolgozók munkavégzését, ez azonban szerinte kevés. „Méltató szavakból se kenyeret, se rezsit nem lehet fizetni” – fogalmazott. Felhívta a figyelmet: az érintett munkavállalók a bedolgozott évektől függetlenül a szakmunkás bérminimumot viszik haza, erre kapnak szociális ágazati pótlékot, ami még bruttóban is alig éri el az ötezer forintot.

A Jobbik sürgeti, hogy a mennyiségi gondozási elv helyett a minőségi ápolás érvényesüljön az idősellátásban, ami csak megfelelő munkakörülményekkel, elegendő dolgozói létszámmal, elfogadható bérezéssel valósulhat meg. „Csak így lehetséges, hogy az ágazat ne antiszociális, hanem valóban szociális legyen” – nyomatékosította Szilágyi Szabolcs.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés