2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Orbán Viktor dunaújvárosi látogatásának margójára
royal_magazin_PNG

Orbán Viktor dunaújvárosi látogatásának margójára

Orbán Viktor Dunaújvárosban járt. Éppen születésnapjára esett az ominózus látogatás. Ő az ajándékát már előre megkapta a helyi városvezetéstől egy csokor, évekre elegendő balhé és kínos ügy formájában, s talán ezért is érkezett ő is úgy, hogy hozott is meg nem is. De nézzünk végig a listán, mi szerepel a sokmilliárdos fejlesztések (tervek) között, s mit is jelenthet ez majd a városnak.

Az rögtön szemet szúrhat azoknak, akik Dunaújvárosban élnek vagy gyakran megfordulnak itt, hogy a katasztrofális állapotban lévő úthálózat felújítására bizony nem jutott még csak egy kis ígéret sem. Aggódva várjuk, hogy a tervezett elektromos buszok kényes berendezései hogy bírják Dunaújváros elhíresülten nagy kátyúit. Az útfelújítás hiánya különösen annak fényében érdekes, hogy éppen a turizmus fellendítését várják egy múzeum óvárosba történő költöztetésétől, hogy helyén egy szálloda épülhessen. A múzeum vezetőségének köszönhetően végre kezdett fellendülni az élet az Intercisában, s most egy sokkal kevésbé frekventált helyre költöztetik, még inkább megnehezítve azon emberek dolgát, akik a mindennapokat élve szívesen áldoznak a kultúrára vagy épp az építő jellegű kikapcsolódásra.

S bár a leendő szállodáról sokat még nem tudunk, de már egy nappal a bejelentése után elnyerte, az újabb értelmetlen beruházás, kiváló pénzmosási lehetőség rangot az itt élőktől.

Az élményfürdőről most nem ejtenénk sok szót, hisszük, ha látjuk, számtalanszor próbálták már újraüzemelni, aminek mindig a választópolgárok kárára eltűnt sok millió forint volt az eredménye.

Hiába kerestük, nem találtuk az önkormányzati épületek energetikai megújulását sem. Úgy látszik, Pomázi Csaba egyeduralmát még hosszú évekre tervezik segíteni a Fidesz prominensei.

A buszpályaudvar kihelyezése a hajléktalanszálló mellé, a vasút mellé szintén egy olyan döntés, amit pont a kisemberek fognak megszenvedni: rengeteg vidékinek jelent majd havi sok ezer forint többletkiadást, hogy időben beérjen az iskolába, munkahelyére vagy épp hogy onnan jövet ne késő este essen haza.

A Zöld SZTK épületének megmentése konkrét tervek nélkül pedig önmagában is egy homályos folt ebben az egész ígérgetésben.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a pénz, ami Dunaújvárosba érkezik nem kevés, de a legtöbb fejlesztés vagy haszontalan, vagy azt a kört szolgálja, ami már eddig is jól megszedte magát Dunaújvárosban és a környéken. Köszönjük szépen, miniszterelnök úr! Köszönjük szépen, Fidesz! Azt pedig csak remélni merjük, hogy az emberek átlátnak ezen a rózsaszín lufin, s a kormánypárt egy ilyen blöffel nem lesz képes megnyerni a most vasárnap esedékes időközi választást.

Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi képviselője és Barta Endre, a Jobbik dunaújvárosi képviselőjelöltje

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A park mindenkié
Egyszerű illemszabályok a parkokba látogatóknak A nyári időszakban a közparkok sokak számára jelentenek kikapcsolódást, feltöltődést és közösségi é…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés