2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A KLIK már a diákokat is átveri Zemplénben és Abaújban?
royal_magazin_PNG

A KLIK már a diákokat is átveri Zemplénben és Abaújban?

A napokban felháborodott szülők keresték meg a Jobbikot jelezve, több zempléni, abaúji iskolában maradtak el pályázati finanszírozású programok, melyeket már tényként kezeltek a szülők, diákok és az intézmények is.
A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium diákjait például az Arany János Program keretén belül vitték volna síelni, amit a helyi tankerület is jóváhagyott. Csak az utazás előtt derült ki, hogy a központi KLIK még a tavalyi költségeket sem rendezte, aminek köszönhetően az intézménynek más iskolákhoz hasonlóan tetemes, 18 milliós tartozása keletkezett. Az idei kirándulást így a megnyert pályázat ellenére sem lehet megtartani. A szülők felháborodása és a gyerekek csalódottsága jogos, nem beszélve azokról, akik több tízezer forintot fordítottak a sporteszközök megvásárlására, mindhiába.

Látható, hogy a kormány vezetése alatt álló KLIK nem csupán a pedagógusok munkáját lehetetleníti el, de sok esetben a gyermekek sportolási, kirándulási lehetőségét is a már megnyert pályázatok esetén is.

A Jobbik felszólítja a Fideszt és a KLIK országos vezetését, ne rombolják tovább az iskolarendszert, fejezzék be a pedagógusok sanyargatását és az iskolások átverését, ellenkező esetben ne csodálkozzanak, ha a diákok kockás ingekben mennek, vagy épp nem mennek iskolába.
Hocza Tamás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselője, választókerületi elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés