2025. 03. 4. kedd

Kázmér
1 EUR 400 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Az igazi kék”

„Az igazi kék”

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keresett, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
A Magyar Rendőrség számára fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. Így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is elindította toborzási programsorozatát még 2015. november 12-én a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, amit 2016. január 21-én egy újabb nyílt nap követett.

A szervezők mind a két alkalommal olyan érettségi előtt álló diákokat vártak, akik pályaorientációjában a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra a kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A toborzó során a toborzótisztek által az iskolákban megtartott előadásokon a diákok többek között elmondták, azért választanák a rendőri hivatást, mert az biztos karriert, az átlagnál jobb megélhetési lehetőséget biztosít, továbbá a szakközépiskolában ingyenesen megszerezhető jogosítvány megszerzése is ösztönzőként szerepelt, de felmerült az egyenruha csábító ereje is, ahogy az egyik jelentkező fogalmazott „az igazi kék”!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Toborzó programjának első szakasza lezárult, de a lehetőség továbbra is nyitott, hiszen a rendőrségnek szüksége van az elhivatott, határozott fiatalokra, akik biztos megélhetést és egzisztenciát várhatnak cserébe a haza szolgálatáért.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés