2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Elég a Fidesz luxuskormányzásából!
royal_magazin_PNG

Elég a Fidesz luxuskormányzásából!

A fideszes urizálás napjának nevezhető a mai, hiszen egyszerre két olyan luxuskategóriás esetre is fény derült, mely okkal háborítja fel a hónapról hónapra élő magyar embereket.
A Fidesz számtalanszor hangoztatta, hogy kormányzása takarékos lesz, ám ma is megtudtuk, a szavak igencsak távol állnak a tettektől. Kiderült, Szijjártó Péter tárcájánál Mercedes luxusterepjárókra ruháznak be, és a legtöbb minisztériumi felsővezető tavaly új szolgálati autót kapott.

A másik hír szerint a csúfosan megbukott Marslakók című sorozat producerének, Jáksó Lászlónak, illetve az étolajjal kapcsolatos kitiltási és korrupciós botrányban is szóba került Századvég felügyelőbizottsági tagjának, Halkó Gabriellának közös cége kölcsönzött csaknem 300 millió forint értékű festményeket a Szépművészeti Múzeumból. A kölcsönzés okát nem tudjuk, de azt igen, hogy a műalkotásokat az ibizai luxusbárban bulizó, de luxuscikkekkel szívesen mutatkozó Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó egy hozzátartozójának lakásán tartották.

A Jobbik szerint felháborító, hogy míg a magyar emberek verítékes munkával igyekeznek lépni egyet előre, addig fideszes potentátok elképzelhetetlen gyorsasággal válnak fényűző vagyontárgyak gazdáivá. A Jobbik nem érdekelvű, hanem érdemelvű társadalom megteremtésén dolgozik: azok előrejutását támogatjuk, akik tehetségesek, szorgalmasak és tisztességesek, nem pedig azokat, akik a mindenkori kormányzat hűbéresei.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés