2026. 05. 20. szerda

Bernát, Felícia

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nem kap tűzifát minden rászoruló – MSZF reagálás Pogácsás Tibor bejelentésére
royal_magazin_PNG

Nem kap tűzifát minden rászoruló – MSZF reagálás Pogácsás Tibor bejelentésére

Nem kap minden rászoruló tűzifát, sokan pedig túl keveset kapnak ahhoz, hogy kihúzzák a tél végéig. Most kell segíteni, amikor hideg van, az állami segítség nem tűr halasztást olyan körülmények között, amikor már egy 16 éves fiatal is megfagyott – reagált a Magyar Szociális Fórum Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának MTI által idézett vasárnapi bejelentésére, miszerint a tűzifa kétharmadát már kiszállították.
Az MSZF tapasztalata szerint sok rászoruló hiába nyújtott be tűzifa iránti kérelmet, nem kapott tűzifát. Szép számmal akadnak köztük olyan nagy családok, ahol a kiskorúak élete került veszélybe a fűtetlen lakásban, és segítség híján kénytelenek voltak felaprítani bútoraikat, hogy meg ne fagyjanak. Emberek sokasága él olyan szobákban, amelyeknek a hőmérséklete nem haladja meg a 10 fokot. Egy 11 fős süttői család – többszöri elutasítás után – csak az MSZF közbenjárására jutott egy köbméter tűzifához, és ígéretet kapott még egy köbméterre. De ez nem lesz elég a tél végéig.

Az MSZF-hez olyan jelzések is befutottak, amelyek szerint a tűzifa nem mindig a rászorulókhoz kerül. Egy megkereső azt írta, hogy míg az ő kérelmét elutasította az önkormányzat, nagy mennyiségű tűzifát szállítottak az állami készletből egy helyi vállalkozó udvarára, aki a polgármester rokona.

Az MSZF szerint szükséges volna társadalmi ellenőrzés alá vonni a tűzifára fordított 3 milliárd Forint felhasználását, hogy valóban eljut-e oda, ahová kellene, mert a kihűlés fenyeget.

A Magyar Szociális Fórum emlékeztet arra, hogy január 20-ig 97-en fagytak meg, közülük 44-en fűtetlen otthonukban, mert nem jutott pénzük arra, hogy fűtsenek és egyenek is

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés