2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Van már arany a Szinvában, vagy csak hazudott a Fidesz?
34802-pakusza

Van már arany a Szinvában, vagy csak hazudott a Fidesz?

„Külföldieknek annyi esélyük lesz magyar földet vásárolni, mint ma délután aranyat mosni a Szinvából” – nyilatkozta Sebestyén László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, amikor a Jobbik azt állította, a kormány nem védi meg a magyar földet a külföldiektől. Mára kiderült, sajnos igazunk lett, külföldiek is magyar földhöz juthatnak – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Sebestyén László idézett mondata kapcsán Pakusza úgy fogalmazott: „a fideszes politikus, ha a Szinvába nem is áll be aranyat mosni, legalább a saját becsületét mossa tisztára, és kérjen elnézést pártja nevében a miskolciaktól, amiért lehetővé teszik külföldiek számár az állami földek megvásárlását.” Mára ugyanis kiderült – tette hozzá –, a Jobbiknak sajnos ebben is igaza volt.

A képviselő emlékeztetett: a napokban hatályba lépett a földforgalmi törvény módosítása. Az 1795/2015-ös kormányhatározat úgy változtatta meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) tartozó földek árverését szabályozó passzust, hogy kikerült a szövegből a „magyar állampolgárságú” kitétel, azaz valamennyi uniós tagállam állampolgára jogosult lesz földszerzésre. Akár 70 ezer hektár termőföldet is átjátszhat a kormány külföldiek kezére, jelezte Pakusza.

A jobbikos politikus felszólította Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt és Sebestyén Lászlót, álljanak ki, és mondják el véleményüket arról: egyetértenek-e a külföldiek földvásárlásának lehetőségével? Tegyék világossá hol állnak: azon magyar hősök oldalán, akik akár életük árán is megvédték anyaföldünket, vagy a kufárokat választják – tette fel a kérdést Pakusza Zoltán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés