2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Megjelent Hajdu Gábornak, az MTI egykori tudósítójának nagyregénye

Megjelent Hajdu Gábornak, az MTI egykori tudósítójának nagyregénye

(MTI) – Az ötvenes évek kommunista diktatúrájában játszódik Hajdu Gábornak, az MTI egykori miskolci tudósítójának nagyregénye, amelyet a szerző halála után húsz évvel adtak ki gyermekei.

A kötet szerdai bemutatóján Hajdu Gábor gyermekei felidézték, hogy édesapjuk idén lenne 80 éves, az ő emlékére adták ki a regényt, amelynek kéziratára az író, újságíró hagyatékában bukkantak rá annak idején.

A kötet valójában egy családregény, amely arról szól, hogyan fonja át, majd teszi tönkre az ötvenes évek kommunista diktatúrája a benne élő családok életét, hogyan alakítja az emberek sorsát.

A Nászcsók Káintól című regény a miskolci önkormányzat támogatásával, magánkiadásban jelent meg.

A kötet bemutatóján elhangzott, hogy Hajdu Gábornak nyolc kötete jelent meg életében, főleg novellák és szociográfiák. A helyi irodalmi életben a Kelet Irodalmi Alkotócsoport tagjaként tevékenykedett húsz éven át, előbb az Észak-Magyarország című Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap, majd az MTI helyi tudósítója volt éveken át. Hajdu Gábor a közéletben is részt vett, alapító tagja volt a MDF miskolci szervezetének.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés