Némely ember természetének része, hogy lenézik azt, aki valamilyen oknál fogva negatív irányba eltér az átlagostól – pedig ők is ugyanannyira emberek, mint bárki más. Ám sokan közülük a sarkukra állnak, s megmutatják a világnak, mire is képesek – gondoljunk csak például paralimpikonjainkra. Joe Abercrombie új főhőse viszont nem sportban tűnik ki, hanem a trónvisszafoglalás és bosszú versenyszámába nevezett be. A Szilánkos tenger-sorozat első, Az uralkodó című részben kiderül, milyen sikerrel veszi az akadályokat.
Azt a bizonyos „félkirály”-t Yarvinak hívják. E gúnynév pedig olyan dologért illeti őt, amiről nem tehet: deformált keze miatt sosem tartotta magát édesapja, Gettföld királya méltó fiának, mindemellett pedig még termete sem éppen tekintélyt parancsoló – egyszóval nem a trónra termett, de ezzel ő maga is tisztában van. Mégis kipackáz vele a sors: apját és idősb, egyben trónörökös testvérét intrikusok gyilkolják meg. A történtek miatt nemcsak ő nem repes a boldogságtól, hanem jelesül nagybácsikája sem, aki jobb szeretne egy nem bizonytalan, tétova uralkodót a trónon látni. Azt pláne nem, hogy éppen ilyen ember legyen a veje. Így annak rendje-módja szerint puccsot követ el Yarvi ellen, akinek nem sok híján sikerül ép bőrrel megúsznia.
Ezután helyzete azonban alighanem rosszabbra fordul, mert a menekülésért cserébe szabadságával fizet: szomszédos Vansterföld népe rabszolgasorba kényszeríti. Ebből a szituációból a kivezető utat egyedül apja és bátyja halálának megbosszulása, valamin bácsikája eltávolítása jelenti; ám utóbbi nem egyenlő azzal, hogy fellép ellene és elfoglalja a trónt – ennél sokkal bölcsebbnek és meggondoltabbnak kell lennie, amihez szerencséjére megvan a szükséges szürkeállománya mint muníció. A sors iróniája azonban, hogy kénytelen olyan eszközökhöz folyamodni, amelyeket családja ellen vetettek be.
Joe Abercrombie nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára a nagysikerű Az Első Törvény-trilógia után, amelyben minden téren (cselekmény, dialógusok, jellemek) nagyot alkotott. Az uralkodó is elindult ezen az úton: Yarvi nem marad sematikus, az események és döntései nyomán fokozatosan érik és forr ki személyisége, valamint tesz magabiztosságra szert, ami cseppet sem árt, ha egyszer uralkodni akar.
Az író nem bánik túl kesztyűs kézzel főhősével: épphogy meglengeti előtte a hatalmat, máris elveszi utána, majd még mélyebbre taszítja. A megoldás sem érkezik ezüsttálcán, s a bosszú nem úgy megy, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva, ergo diadalmenetként. Yarvinak minden lépéséért meg kell küzdenie, és előfordul, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt ő előzetesen eltervezte.
A történet és a főszereplő már elég ahhoz, hogy ne kerüljön a regény a süllyesztőbe (bár a szerző azért garancia erre). További előnyére válik, hogy számos műfaji társával ellentétben, végig fókuszált marad, és téved el jó pár fejezet erejéig a fő csapásirányról letérve. Egy nézőpont van, a szereplők jönnek és mennek, a cselekmény gyorsan halad előre.
A furcsaságok sorának ezzel nincsen vége: fantasyban kötelező elem a mágia, de Az uralkodó ennek mégis híján van. Ehelyett Abercrombie átlagemberekkel és a fekete-fehér-elvvel operál: megszoksz vagy megszöksz, ütsz vagy megütnek, ölsz vagy megölnek, csalsz vagy átvernek. Rém egyszerű, s lássanak csodát, működik, nem kell ide semmi hókuszpókusz. Az uralkodó tehát néhány tekintetben is szakít a fantasy mainstream hagyományaival, ami által fel is frissíti a műfaj jelenleg ismert és népszerű korlátait. A szerzőre jellemző a nyers, vulgáris, erőszakos nyelv, amely viszont történetei előnyére válik. Aki a happy endtől mentes, hiteles sztorikat keresi, amelyben a jóknak is muszáj besározni a kezüket, azoknak kiváló választás a Szilánkos tenger sorozatindító kötete.
