2026. 09. 25. péntek

Eufrozina, Kende

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Jobbik tiltakozik az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének eljárása ellen
royal_magazin_PNG

A Jobbik tiltakozik az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének eljárása ellen

A Jobbik álláspontja szerint a nyugati országok viszonylatában példaértékű semlegességet képviselő Finnország óriási hibát követ el azzal, hogy egy nemzetközi szervezet parlamenti közgyűlésének ülésére megtagadja a beutazást több fontos tagtól, köztük az orosz parlament házelnökétől.
Ez a gyakorlat teljesen ellentmond az 1975-ben éppen Helsinkiben, akkor még EBEÉ néven létrehozott szervezet deklarált céljának, amit a hidegháború idején a kelet–nyugati párbeszéd érdekében hívtak életre. A válságkezelést alapvető prioritásai között feltüntető EBESZ éppen annak mélyítését idézi elő akkor, amikor az ukrán válság idején nem a nemzetközi szervezetek által biztosított politikai párbeszéd lehetőségét mozdítja elő, hanem ellehetetleníti azt, megkérdőjelezve ezzel saját legitimitását.

A Jobbik meggyőződése, hogy az ukrán válságnak – aminek hátterében geopolitikai-geostratégiai érdekek húzódnak meg – kizárólag tárgyalásos úton lehet véget vetni, ehhez pedig minden érintett ország delegáltjai számára biztosítani kell a hozzászólás lehetőségét a különböző nemzetközi fórumokon.

Bana Tibor, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének jobbikos delegáltja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés